2022.12.05. 09:00
Igazi szenzáció lenne Dél-Korea negyeddöntőbe jutása
A második hétfői vb-nyolcaddöntőben 20 órától Brazília és Dél-Korea feszül egymásnak.
Lucas Paquetára (balra) kulcsszerep várhat a nyolcaddöntőben
Forrás: AFP
Labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő
Brazília – Dél-Korea
Doha, 974 Stadion, hétfő, 20 óra
A brazilok a szerbek és a svájciak elleni sikerrel (2-0, 1-0), valamint a Kamerun elleni 1-0-s vereséggel végeztek a G csoport élén, az ázsiai csapat elleni nyolcaddöntőben pedig úgy léphetnek pályára, hogy Kamerun ellen pénteken több sztárjukat is pihentették. A brazilok egyértelmű esélyesnek számítanak, gyakorlatilag minden poszton klasszisokat vonultathatnak fel, és a jelek szerint a védekezésük is rendben van, ezt igazolja az egy kapott gól három mérkőzésen. Nagy kérdés persze, hogy Neymar bokája hogy gyógyul, hadra fogható lesz-e este.
Dél-Korea az Uruguay elleni 0-0-val nyitotta a csoportmeccsek sorát, majd 3-2-re kikaptak Ghánától. Ennek megfelelően két kör után nem volt túl rózsás a helyzetük, ám az utolsó csoportkörben nagy bravúrral 2-1-re felülmúlták Portugáliát és megcsípték a második helyet a H csoportban. Az ázsiai válogatottnak, ha lehet, most még nagyobb hőstettre lenne szükségük a negyeddöntőhöz, amennyiben ezt elérnék, az az egész torna egyik legnagyobb szenzációja lenne.
– Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy Brazília kikapott az utolsó csoportfordulóban – fogalmazott lapunknak vb-szakértőnk, Vincze István, az FC Komárno szakmai igazgatója. Mint mondta, a dél-amerikaiakban hatalmas potenciál van támadójátékban, minden poszton klasszisokat vonultathat fel, Casemiro pedig az egyik legjobb védekező középpályás a tornán.
– A dél-koreaiak a nyolcaddöntővel alighanem kihozták a maximumot ebből a világbajnokságból, a brazilok elleni meccs lesz a végállomás számukra – zárta szavait.
Minden, ami világbajnokság: kattints és kövesd a híreket!