Kárpát-medence-szerte

2019.08.26. 15:00

Az Identitás tábor a fiataloknak is segít megőrizni magyarságukat

Az idén már ötödik alkalommal megrendezett Identitás tábornak ez alkalommal Délvidék adott otthont, ahova Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek résztvevők. A táborról a Kárpát Expressz stábja készített riportot.

Az Identitás tábort minden évben más határon túli helyszínen rendezik meg, nem véletlen, hogy az idén Tóthfalura esett a választás. A táborban mindig zajlik az élet: míg a fiúk kártyáznak, a lányok röplabdáznak a focipálya közelében, de aki szeretné, választhatja a lovaskocsikázást is.

„Úgy látjuk, hogy Tóthfalu egy olyan lelkes kis közösség, jó kis csapat, ahol csodák születnek. Ők tényleg mindent megtesznek a magyarságukért, és úgy gondoltuk, hogy itt a helye az Identitás tábornak” – mondta a táborról Szani Marianna, az Összetartozunk Szövetség elnöke.

„A fiatalok eljönnek velünk, megnézik a történelmünk emlékhelyeit, együtt tanulunk népdalokat, néptáncot.

Azt hiszem, hogy ezek a fiatalok nem fognak elveszni, ők a magyar identitásukat igenis meg fogják őrizni és ápolni fogják a határon túli kapcsolatokat”

– mesélte a szövetség elnöke.

A táborozók ellátogattak a délvidéki rónaságból büszkén kiemelkedő aracsi Pusztatemplomhoz is, ahol magyar ének is felcsendült. A legkisebbek megkoszorúzták a templom előtti keresztet; közülük többen először járnak Délvidéken.

Egy temesvári táborozó, Makai Gergő Botond azt mondta: fontosnak tartja, hogy ápolja a magyarságát, amire itt jó lehetősége nyílt, ezenkívül, mint mondta, a társaság is nagyon jó volt, pedig most először vett részt az eseményen.

A kézműves mesterségek átadása kiemelten fontos eleme a tábornak. A kisebbek az Identitás tábor szellemiségéhez méltóan pulikutyát is készítettek a közeli Tornyosról érkezett Magdi nénivel, vagyis Szabó Magdával. „A fonál egyik fajta feldolgozását mutattam meg a gyerekeknek, és mivelhogy Identitás tábor, ragaszkodom ahhoz, hogy még a kiskutya is magyar puli legyen, és ezt készítsék el a gyerekek„ – fejtette ki Szabó Magda. Persze volt még miből választani. Volt ott piros-fehér-zöld papírból készült tálka, de volt lehetőség gyöngyfűzésre is, amihez a kicsik már nagyon értenek.

A tábort a Felvidékről érkező csoport is remek kezdeményezésnek tartja. A szímői Kantár Éva azt mondja: „Sokan fölnőnek úgy, például felvidéki gyerekek is, akik szlovák iskolába járnak, de magyarok, hogy nem tanulják meg azt, hogy máshol is élnek magyarok.

Kell, hogy tudják, hogy mennyi magyar van még körülöttük, akiket Trianon sajnos elcsatolt, és itt is ugyanúgy élnek, és itt is ugyanúgy művelik a saját nyelvüket, és az értékrendet, amit a magyarság megkövetel tőlük.”

A napot az Ismerős Arcok zenekar koncertje koronázta meg, amelyen nemcsak a táborlakók hanem a falu apraja-nagyja is részt vett. A zenekar mindig nagy örömmel tesz eleget az elcsatolt területekre szóló meghívásoknak.

„Nagyon sokat tanulhatunk tőlük, a megmaradásról, a hitről, ahogy ők élik meg a magyarságukat, azt, hogy hogyan kéne nekünk is gondolkodnunk odahaza”

– mondta Nyerges Attila, az Ismerős arcok zenekar tagja.

Az Identitás táborhoz hasonló események összehozzák a határon innen és túl élő magyarokat, hogy nemzettudatukban megerősödve térhessenek haza, így biztosítva a magyar jövőt a Kárpát-medence minden szegletében.

A Kárpát Expressz teljes riportját itt nézheti meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!