agyi étvágyközpont

2019.07.31. 18:30

Téved, ha azt hiszi, hogy csak az éhség miatt eszünk

Amerikai kutatók szerint az agyunk egy részének sejtjei irányítják az étvágyunkat. Ha ez így van, akkor nyilván lehet szabályozni is, miáltal a kóros elhízást és az anorexiát is lehetne gyógyítani.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock

Az étvágy szabályozása az agyunk különböző területeinek összetett munkája, amelyek együttműködnek az éhség felkeltése vagy annak visszaszorítása érdekében – írja a Vasárnap Reggel.

Az Arizonai Egyetem kutatói azt vizsgálták, valamilyen módon be lehet-e ebbe avatkozni. Nemrég megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy megtalálták ennek a bonyolult folyamatnak a koordinálásáért felelős agyterületet, amelynek a sejtjei irányítják az egész mechanizmust.

A kutatók egereken végezték a kísérleteiket, az állatok agyának az érzelmek feldolgozásáért és raktározásáért felelős részében, az amigdalában vizsgálták a különböző idegsejtek működését. Azt ugyanis már gyanították, hogy ez az agyterület lehet a felelős az étvágy irányításáért. Amikor egyes idegsejtek működését blokkolták, a rágcsálók étvágya hirtelen megnőtt, amikor pedig újraaktiválták ezeket a neuronokat, az étvágyuk csillapodott.

„Az étvágy korántsem olyan egyszerű inger, mint amilyennek gondolnánk” – magyarázta Haijiang Cai neurológus, a kutatás vezetője a Neuroscience News cikkében.

Az evéssel ugyanis alapvetően az éhségünket akarjuk csillapítani, ám az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribb lett, hogy elsősorban az étel íze által okozott kellemes érzést keressük.

Amikor elkezdünk enni, még a nyelés előtt megítéljük, hogy az étel ízlik-e nekünk, megfelelő-e számunkra. Egy idő után pedig úgy érezzük, eleget ettünk, és nem kívánjuk többé az ételt. A kutatók szerint ez az a mechanizmus, amelynek minden egyes lépését más-más agyterület irányítja, viszont folyamatos közöttük az interakció. Mindezt az egereknél az amigdalában található idegsejtek koordinálják.

A kutatók következő célja annak a megállapítása, hogy ez az embereknél is ugyanígy működik-e. A kutatásvezető szerint, ha képesek lehetnénk az emberi agyban is szükség szerint blokkolni vagy újraaktiválni ezeket az idegsejteket, azzal megoldást találhatnánk a súlyos étvágytalanságra és a kóros elhízásra is. Ezzel százmilliók életét tehetnénk jobbá és számos más betegség is hathatósan megelőzhető lenne.

Ennyit ér tízszázaléknyi fogyás

Túlsúlyosakra sokféle pozitív hatást gyakorol, ha rászánják magukat, hogy leadjanak belőle valamennyit. Már tízszázaléknyi fogyással eléri, hogy:

– 58 százalékkal csökken a cukorbetegség kialakulásának kockázata

– 25 százalékkal enyhülnek a kialakult cukorbetegség szövődményei

– 48 százalékkal csökkenthető a koszorúér-betegségek előfordulása

– a vérnyomás felső értéke 6 Hgmm-mel, az alsó értéke 3,6 Hgmm-mel csökken

– az ízületi panaszok mérséklődnek

– megszűnik a nehézlégzés és az izzadékonyság

– javul az éjszakai alvás

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!