Utazás

2019.07.09. 18:00

Idegeskedés nélkül is könnyedén bepakolhat a nyaralásra

Ha egy kicsit előregondolkodik.

MW

Forrás: Shutterstock

A legbiztosabb módja annak, hogy semmit ne felejtsen otthon, ha már hetekkel, vagy legalább napokkal az utazás előtt listát készít – írja a Vasárnap Reggel.

Fogjon egy füzetet, és amikor csak eszébe jut valami, jegyezze fel! Később ennek segítségével pillanatok alatt elkészülhet a csomagolással.

Lehetőleg soha ne vigyen több táskát, mint amennyit gyalog is elbír.

Pakolás előtt mindenképpen nézze meg, a bőröndök zárhatók-e, nem lyukasak-e, működnek-e a csatok, cipzárak.

Mi hova kerüljön?

A nehéz tárgyak – a cipő vagy hajszárító – kerüljenek a bőrönd aljába! Könnyebben tudja húzni a gurulós koffert, ha a kerekek közelében helyezi el ezeket a súlyosabb darabokat. A lábbeliket bélelje ki zoknival – ezzel is helyet spórol, ráadásul a cipő sem lapul össze -, majd tegye nejlon- vagy papírzacskóba! Így hazafelé sem fogja összekoszolni a többi ruhát. A mobiltöltőket becsúsztathatja a cipők, papucsok közé. A sorban a következő törülköző, a fürdőlepedő, illetve a pokróc. A középső rétegbe, a cipzáras zsebekbe, illetve a bőrönd sarkaiba teheti a harisnyát, az összehajtogatott fehérneműt és a fürdőruhát. Ezután jöhetnek a nadrágok, szoknyák, pulóverek, blúzok, ingek és pólók. A halom tetején a piperetáska kap helyet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!