képzeletbeli utazás

2019.02.14. 10:48

Ezek a legcsodálatosabb karneválok Európában

Jelmezek, álarcok, hangos zeneszó – ez jellemzi a farsangi mulatságokat az egész kontinensen. Tartson velünk egy vidám képzeletbeli utazásra!

Forrás: Shutterstock

A „karnevál” szó hallatán sokaknak olyan egzotikus helyszínek ugranak be, mint a brazíliai Rio de Janeiro, ám annak, aki hasonlóan színes farsangi felvonulást szeretne látni, nem kell a világ másik felébe repülnie. Izgalmas karneválok Európában is szép számmal akadnak.

Évszázados hagyomány

A Földközi-tenger partján elterülő Nizzát, a Côte d’Azur fővárosát hegyek övezik, amelyek már önmagukban is elképesztő látványt nyújtanak – írja a Fanny magazin alapján a Vasárnap Reggel. Hát még a tengerparti luxusvillák és -hotelek, no meg az óváros kacskaringós utcáiban található régi épületek! Ám ebben az időszakban van még valami, ami turisták tömegeit vonzza: ez pedig nem más, mint a karnevál. 1873 óta tartanak itt farsangi mulatságokat, minden évben egy adott téma köré szervezve azt.

Több mint két hétig zajlik az ünnepség, amelyen húsz színes, zenétől hangos teherautó vonul fel, és nagyjából ezer, a világ összes tájáról idesereglett zenész szolgáltatja a talpalávalót.

Ebben az időszakban a Promenade des Anglais-t, a híres sétányt óriásbábuk és színes virágok lepik el.

Adomány” a nézőknek

Németország legnagyobb karneválját Kölnben tartják. Igazi népünnepély ez, amely nem csupán a tereken és az utcákon zajlik, hanem a Rajna partján sorakozó vendéglátóhelyeken is.

A saját kezűleg készített jelmezeket részesítik előnyben, és bizony nincs kibúvó: rangra, korra, nemre való tekintet nélkül mindenkinek legalább egy álarcot illik magára öltenie ilyenkor.

Az egyhetes karneválnak nagyon pontos menetrendje van: a hamvazószerdát megelőző csütörtökön 11 óra 11 perckor nyitja meg a polgármester az ünnepséget azzal, hogy átadja a város kulcsát a frissen megválasztott karnevál hercegének. Mellette egyébként még két másik szereplőt is kineveznek: a karnevál parasztját és szüzét, aki egy beöltözött férfi. Ezen a napon A nők farsangja zajlik a régi piacon, az ünnep csúcspontja pedig A rózsák hétfője. Ilyenkor a városon díszes kocsik vonulnak végig, amelyeket a beöltözött emberek tesznek még látványosabbá, akik csokikat, cukorkákat dobálnak a nézelődőknek.

Tudta?

  • A farsang vízkereszttől, vagyis január 6-ától hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart. Ennek csúcspontja a hivatalosan farsangvasárnaptól hamvazószerdáig tartó karnevál. Hazánkban ekkor rendezik meg a mohácsi busójárást.
  • A karnevál szó a középkori latin carne levare (’a hús elhagyása’) kifejezésből ered. A böjtöt megelőző időszakra, a farsangi eszem-iszomra utal, ekkor ugyanis rengeteg disznó-, csirke- és marhahús fogyott.
  • A farsangi időszak kedvenc süteménye a fánk, amely nem magyar különlegesség: Kínától kezdve Törökországon és Kelet-Afrikán át egészen Mexikóig mindenhol létezik, csak nem feltétlenül abban a formában, ahogy mi ismerjük.
  • Kicsi Brazília

    Van ám Európának is egy legalább olyan színes, hangos kavalkádja, mint a dél-amerikai Rio de Janeirónak: a világ második legnagyobb karneválja címet elnyerő Carnaval de Santa Cruz de Tenerife! A Kanári-szigetek legnagyobb szigetének fővárosában zajló farsang egy hónappal hamvazószerda előtt, egy pénteki napon startol el. A nyitó felvonuláson több ezer jelmezes ember bulizik hajnalig, majd a parti a következő hetekben minden este folytatódik.

    Mindenhol áll a bál

    Írásos feljegyzések szerint Máltán az 1500-as években tartották az első karnevált, ám fénykorát a 18. században élte a látványosság. Ekkortájt nem csupán a fővárosban, Vallettában zajlott a farsangi csinnadratta, hanem az elővárosában, Florianában is.

    Akkoriban még az éppen uralkodó nagymester vezette fel hintójával a menetet, és mellette dobszólóra vonultak a lovagok.

    Ma már nemcsak e két helyszínen, hanem a kisebb városokban és szigeteken is rendeznek farsangi mulatságot, a főváros bulinegyedében, Paceville-ben pedig még a szokásosnál is több ünneplő tartózkodik a szórakozóhelyeken.

    Borítókép: Karnevál Tenerifén

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!