Szállnak a darvak

2018.10.17. 11:45

Több tízezer daru vonul át az országon

Az európai daru-népesség egyik legjelentősebb útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül.

Balmazújváros, 2017. október 15. Szürke darvak (Grus grus) repülnek éjszakázó helyükre naplementekor a Keleti-víztározó felett, Balmazújváros közelében 2017. október 15-én. A hortobágyi puszta egyik leglátványosabb természeti eseménye az õszi daruvonulás. A darvak európai vonulási útvonalai közül az egyik Magyarországon vezet keresztül, az egyik legnagyobb darugyülekezõ hely pedig a Hortobágyi Nemzeti Park területén van. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseményének lehetnek szemtanúi azok, akik ellátogatnak a Szegedi Fehér-tónál szombaton kezdődő darulesek egyikére – tájékoztatott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.

A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál. Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak (Grus grus) vonuló tömegei novemberre elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy

az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak.

A legutóbbi évek monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a Szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma november közepén meghaladhatja a 30-40 ezret.

Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik.

A gólyáknál és gémeknél nagyobb termetű – 190-200 centiméteres szárnyfesztávú – darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain – füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Szürke darvak (Grus grus) repülnek éjszakázó helyükre naplementekor a Keleti-víztározó felett, Balmazújváros közelében 2017. október 15-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban – száz év után először – a Marcal völgyében sikerült megfigyelni egy költőpárt, amely két fiókát nevelt. 2017-ben ismét dokumentáltak egy költőpárt egy fiókával.

Borítókép: Szürke darvak (Grus grus) repülnek éjszakázó helyükre naplementekor a Keleti-víztározó felett, Balmazújváros közelében 2017. október 15-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!