Igaz történet: A szex rabságában

Szerelem? Tizennégy évesen még undorítónak találtam a csókolózást. Aztán egy év múlva rájöttem, hogy az egyik osztálytársam, Timi azzal tud kitűnni a többiek közül, hogy minél több hódolója van. Így én is hamar megismerkedem az elsővel. Néhány perccel az első szexuális együttlétem előtt láttam életemben először meztelenül férfit. (A nevelőapám soha nem vetkőzött le.) Nem egészen olyan volt, mint amilyenre számítottam. Olyan barátra vágytam, aki igazán szeret, aki mellett biztonságban érezhetem magam, mégis egyik férfi karjából a másikba mentem, mert mindegyikben találtam valami kivetnivalót, csak az igaz szerelem nem jött.

Gyorsan híre ment, hogy könnyen kapható vagyok, így tizenhét évesen már egymásnak adogattak a férfiak.
Akkor még nem sejtettem, hogy betegség áldozata vagyok. Olyan betegségé, amitől szinte lehetetlen megszabadulni. Bárkivel elmentem. Mindegy, milyen volt a haja: fekete, szőke, barna vagy őszülő halántékú, milyen az alkata, sportos vagy vékony, milyen az ajka, keskeny vagy húsos… Mindegyik ugyanolyan volt, mégis kicsit más.

Átéltem már a teljes beteljesülést, volt a repertoáromban szuper és felejthető orgazmus, volt részem gyors, unalmas és az egyenesen undorító szexben is… Volt, amikor naponta egymás után több partnerrel voltam együtt, máskor ugyanazzal, de négyszer egymás után.

Egyikükkel sem volt komoly érzelmi kapcsolatom. A szex mellett a hódítást élveztem. Azt a pillanatot, amikor egyértelművé vált, hogy „a hal bekapta a horgot”, mert ez jelentette számomra az önigazolást, azt, hogy meg tudom szerezni magamnak a kiszemelt férfit, függetlenül attól, hogy milyen. Gyors sikereim voltak. Volt, amikor néhány percbe telt, hogy a kiszemelt áldozat igent mondjon, volt, amikor kicsit több időbe és energiába, de húsz percnél csak ritkán tartott tovább a győzködés.

Bárki megkaphatott

Mindegy volt, hogy a kollégámról, a szomszédról vagy idegenről volt-e szó. Rendszerint elegendőnek bizonyult egy félreérthetetlen mosoly, és már a lényegnél tartottunk. Egyetlen férfinál sem volt szükségem arra, hogy szavakkal fejezzem ki az óhajomat. Általában rövid idő után megszólalt a kiszemelt férfi: „Menjünk innen!”, ezután már a megszokott kerékvágásban haladtak tovább az események: az autóban, az erdőben, sötét kapualjakban, bokrok alatt, majd később a hitvesi ágyban, az előszobában, a garázsban, a gyerekszobában…

Mert véletlenül teherbe estem. (Akkoriban kisebb gyomorpanaszok miatt abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését.) Így hát lehorgonyoztam István mellett. De mivel nálam jóval kevésbé „érdeklődött” a szex iránt, titokban tovább folytattam hódításaimat. Azzal altattam el a lelkiismeret-furdalásomat (ha volt egyáltalán akkoriban), hogy István nem hajlandó maradandóan kielégíteni az igényeimet, pedig a szex jár nekem… Ezért megint egyre több férfi bukkant fel az életemben. Ezeknek a kalandoknak már semmi közük sem volt a szerelem iránti vágyamhoz. Pusztán az ösztöneim hajtottak.

Hat évig tartott a házasságunk, és tulajdonképpen a mai napig nem tudom, István tisztában volt-e vele, milyen életet élek mellette. A válást sem kezdeményezte. Amikor újra „szabad” lettem, minden második hétvégén István vigyázott a kisfiunkra. Ilyenkor rendszeresen hódító körútra indultam. Büszke voltam arra, hogy olyanokat kapok meg, akikről mások csak álmodoztak… De ennek ellenére az volt a legrosszabb, hogy az együttlétek során már egyre ritkábban jutottam el a csúcsra. Ha egyedül voltam (a kisfiam sokat volt a nagyszüleinél és Istvánnál), úgy éreztem, megőrülök, ezért inkább úgy szerveztem az életemet, hogy a férfiak egymásnak adják a kilincset…

Két évvel ezelőtt ismerkedtem meg Gyurival, aki ugyanolyan szexfüggő, mint én, de sajnos, emellett még alkoholista. Ez a „kapcsolat” adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy alig harmincévesen összeomoljak, s úgy érezzem, másként kellene élni az életemet. Amikor megpróbáltam leszoktatni az italról, de folyton kudarcba fulladt a küzdelmem, rájöttem, hogy a szex is ugyanilyen szenvedélybetegség, amitől jó lenne minél előbb megszabadulni.

Baráti segítséggel csatlakoztam egy olyan csoporthoz, ahol hozzám hasonló problémákkal küszködő nőket ismertem meg, s akiktől megtudtam, hogy más szenvedélybetegség áldozataihoz hasonlóan nekem is azért kell harcolnom, hogy „józan” maradhassak. Néha úgy éreztem, hogy sikerül feladni az addigi életvitelemet, máskor meg csak nagyokat hallgattam, mert úgy éreztem, nem tudok férfiak nélkül élni.

Aztán végre a gyógyulás útjára léptem. Eltelt nyolc olyan hónap, amikor egyetlen férfival sem volt kapcsolatom. (Aki szexfüggő, kizárólag szexuális absztinencia útján képes önmagát megismerni, majd értékelni!) Rájöttem, hogy nevelőapám zaklatása kergetett abba az őrült szexhajszába, amiben éltem. Úgy gondoltam, hogy szerelmet csakis szex ellenében lehet kapni, ezért a szex az egyetlen lehetőség, hogy egy férfival kapcsolatba kerüljek, és szeretetet kapjak tőle. Ez azért volt fontos a számomra, mert különben teljesen értéktelennek éreztem magamat.

Az önsegítő csoportnak köszönhetően végre elindultam a gyógyulás útján azzal, hogy megpróbálok férfiak nélkül élni. A következő lépés pedig az lesz, hogy végre megtapasztaljam a szerelem érzését, amihez nemcsak a szexen keresztül juthatok el. Remélem, sikerül.