Kiderítem, megcsal-e...

A bejárati ajtóban úgy csókolt meg, mint máskor. Úgy simogatta meg az arcomat, mint minden este, hazaérkezése után. Ugyanolyan kíváncsiság volt a hangjában, amikor a nap eseményeiről érdeklődött, mint máskor. Csakhogy én már más voltam. De erről csakis ő tehetett.
Nem szűntem meg szeretni őt, de a megaláztatás miatti dühöm, az árulása gyógyíthatatlan sebet égetett a lelkembe. Nem volt más az életemben, el sem tudtam képzelni az életet mással – de már vele sem képzelhettem el.
Nyomorultul éreztem magam. Nyomorultul, mert Balázs még most is úgy jött haza, hogy azt hitte: nem tudok semmiről. Hogy azt gondolta, játszhatja a kis játékait, ameddig csak akarja, anélkül, hogy én tudomást szereznék róluk. Azt hitte, hogy érinthetetlen. Hogy elárulhatja azt, akit egykor a legjobban szeretett.

Hányingerem támadt. Rosszul éreztem magam, ő pedig megfogta a könyökömet:
– Emese, beteg vagy? Mi a baj? Annyira sápadt vagy.
– Semmi bajom azon kívül, hogy kicsit elrontottam a gyomromat – csúszott ki a számon, de rögtön dühös lettem magamra: ennyire gyáva alak lennék, hogy nem bírok szembenézni vele? Hiszen eldöntöttem, hogy ma este véget vetek mindennek.
– Nekem is valami baj van a gyomrommal – felelte, ahogy kibújt a zakójából. – Valami vírus lehet, azt mondják, az influenza a gyomorra is mehet – tette hozzá.
Arra gondoltam: a te gyomrod biztos azért beteg, mert már magad sem bírod elviselni, amit művelsz velünk, kettőnkkel! Mert már a te gyomrod is felfordul attól, amit teszel… De egyelőre nem szóltam. Vártam, mi lesz a folytatás.
Elég sápadt volt. Nem is értettem: most kezdi felfogni, mit tett? Vagy ő is tudja, hogy tovább nem titkolózhat?
– Beülök a kádba – mondta, és elindult a fürdőszoba felé. – Ma este beszélni akartam veled valami fontos dologról, de most elég gyengének érzem magam… Kicsit megpróbálom helyrehozni magam a kádban, aztán, ha te is úgy gondolod, beszélhetünk.

Becsukódott mögötte az ajtó, én pedig a kezembe temettem az arcomat. Ezek szerint eljött az ideje, hogy színt valljon. Nem voltam biztos benne, hogy túl tudom élni ezt a vallomást. Arra gondoltam, hogy még néhány perc, esetleg néhány óra, és véget ér a kapcsolatunk. Befejeződik egy szép szerelem. Csúnya véget ér, ha jól sejtem.

Jó néhány hónappal ezelőtt kezdtem gyanítani, hogy nincs minden rendben. Konkrétan karácsonykor, amikor még szenteste napján is a munkahelyére kellett mennie (ilyen korábban sosem fordult elő), és akkor ért haza, amikor már mindkettőnk szülei és a húgom is nálunk voltak.
Nagyon kínos volt várni rá, de a mobilját kikapcsolta – állítólag lemerült, legalábbis később ezt mondta –, a munkahelyi telefonját pedig nem vette fel. Gyanakodni akkor kezdtem, amikor – januártól – rendszeresen túlórázni kezdett, volt, hogy már kora reggel, szinte hajnalban elindult dolgozni, aztán csak éjfél körül ért haza, a munkahelyi telefonját pedig hol felvette, hol nem. A lehető legváltozatosabb válaszokat adta, amikor a napi teendői, illetve a holléte felől érdeklődtem. Többször éreztem, hogy nem mond igazat, de valahogy nem éreztem azt, hogy más nőnél keresné a boldogságot. Aztán jött a tavasz, és egyre feszültebbé vált. Már az ágyban is elmaradtak a korábbi nagy csaták, egyre ritkább vendég lett nálunk a szex. Láttam, hogy gondok nyomasztják – már elő sem mertem állni régi, kedvenc témánkkal: adjuk el a régi, lelakott környezetben lévő garzonlakásunkat, és szálljunk be hitellel nagyobb lakásba egy új társasházban, a zöldben.

Ekkortájt érkezett haza a gyerekkori barátnőm Amerikából. Utoljára tíz éve találkoztunk, így a fél éjszakát átbeszélgettük a szüleinél. Amikor a magánéletemről kérdezett, kétségbeesésemben beszámoltam arról, hogy Balázs milyen furcsán viselkedik. Akkor fogalmaztam meg először: azt hiszem, megcsal.
– Akarsz biztosat tudni? – kérdezte Rita. – Mert én úgy gondolom, még a biztos rosszat is könnyebb elviselni, mint a bizonytalanságot.
Bólintottam.
– Akkor add a kezembe a férjedet! – mondta. – Adj néhány hetet, és kiderítem, mi a helyzet!

Két nap gondolkodási időt kértem, aztán végül én is úgy döntöttem, inkább legyen a biztos rossz, mint ez a bizonytalanság!
– Akkor ne hozz össze vele egy ideig – kérte Rita. – Így könnyebb lesz a megfigyelés, hiszen ő nem ismer engem. Add meg a munkahelyének a címét, a személyleírását és a kocsija rendszámát, a többit pedig bízd rám! Nem mondom, hogy folyamatosan követni fogom, hiszen a beilleszkedésem is fontos, el kell indítanom az életemet, de próbálok segíteni. Szerintem két-három hét alatt kiderítem, van-e más nő a férjed életében.
Elkezdődött a visszaszámlálás.
Rita két hét után elég rossz híreket szállított.
– Háromszor ment el egy Rózsa utcai lakásba, mindannyiszor munka után, néhány órát töltött ott, és egyszer egy barna hajú, huszonéves nővel távozott. Moziba mentek, de nem vártam meg a filmet, azt viszont tudom, hogy fél nyolckor kezdődött, nagyjából tízkor lehetett vége. A lány családi nevét is tudom, mert láttam, melyik kapucsengőt nyomta meg a férjed.
Kifutott a vér a fejemből – minden stimmelt. A mozizás napján csak éjfél után pár perccel ért haza, nyilván azért, mert a film után még beültek valahová vacsorázni.

Aztán tegnap Rita azzal jelentkezett, hogy látta, amint Balázs a lánnyal a Váci utcában lődörgött, délután. Részletesen elmondta, hogy milyen ruhát vett a lánynak, és hogy hová ültek be ebédelni, hol és milyen fagylaltot ettek. Teljesen kikészültem. Hiszen ez már nem futó kaland, hanem szerelem!
Eldöntöttem, hogy lezárom a kapcsolatunkat. Tegnap erre nem volt alkalmam, mert este Balázs unokatestvéréhez voltunk hivatalosak vacsorára, és nagyon fáradtan, késő éjjel értünk haza. De a mai nap nem találhatok ki „alibit”, főleg, hogy Balázs szokatlanul korán, már fél nyolckor hazaért, és azért sem, mert ő is tartogat számomra mondanivalót. Könnybe lábadt a szemem, amikor belegondoltam, milyen érzés lesz, ha elém áll és közli: beleszeretett valakibe. Ennek ellenére még mindig nem tudtam gyűlölni.
Legalább fél órát eltöltött a fürdőszobában, mire sápadtan kilépett. Már az arca halovány színén látszott, hogy nincs jó lelkiállapotban. De én még rosszabbul voltam. Már szinte akartam hallani, amit mondani fog. Már nem tudtam volna eltölteni mellette egy újabb éjszakát, mindazok tudatában, hogy megcsal, mást szeret.

– Mit akartál mondani? – kérdeztem halkan.
– Várj, hozom a papírokat – indult el az előszobába, a táskájához. Úgy éreztem magam, mint akit pofon vágtak. Ezek szerint már a válási papírokat is előkészítette? Épp, amikor visszajött, megszólalt a mobilom. Néztem egy darabig, aztán Balázsra pillantottam, aki bólintott:
– Vedd fel nyugodtan. Ez még ráér pár percet.
– Rita vagyok – szólalt meg a barátnőm a vonal másik végén. – Azt kell mondjam, jobb, ha véget vetsz ennek az egésznek.
– Éppen azon vagyok – feleltem tompán. – Pont most jön el az ideje.
– Jó. Mert tudod, hol szórakozik éppen a te drágalátos férjed? Egy étteremben a barátaival és a kis barátnőjével! Ott csókolgatja mindenki előtt. Azt gondolom, ez már nagyon durva.
– Miről beszélsz? Hol vagy?
– Itt ülök az étterem előtt a kocsiban. Ők meg a kirakat mögötti asztalnál vannak, mindent jól látok. A férjed éppen most koccintott a barátnőjével.
– Figyelj, Balázs itt áll a nappaliban, fürdőköpenyben – mondtam, aztán kitört belőlem a röhögés. – Nem lehet, hogy összekeverted valakivel?

Néhány perccel később Balázs kiteregette az asztalra a papírokat. Egy új lakás dokumentumai voltak, amire még karácsony előtt fizetett be.
– Az elmúlt hónapokban nagyon ingerült voltam, ne haragudj – mondta. – Meglepetést akartam neked szerezni, de sokkal több különmunkát kellett vállalnom ahhoz, hogy ne legyen szükségünk annyi hitelre. Most már jó úton járunk, és jöhet a lakás belső kialakítása, tovább már nem titkolózhatok előtted – ölelt át. – Nagyon szeretlek, Emese! Remélem, boldogan élünk majd az új lakásban… És most mondd, te mit szerettél volna mondani?
– Csak azt, hogy én is nagyon szeretlek – feleltem, és szorosan átöleltem.
Mint később kiderült, a barátnőm Balázs egyik kollégáját figyelte meg (ugyanis Balázs néhányszor kölcsönadta neki a kocsit). Később már hárman nevettünk ezen a bakin, és másfél év múlva Ritát kértük meg, hogy legyen a kisfiunk keresztanyja.

- Igaz történetek, melyeket az olvasók küldtek >>>

-->