Sokat ígérő lelet

2021.12.28. 12:17

Újabb időkapszulát találtak Lee tábornok richmondi szobrának talapzatában

Egy második, több mint 130 éves időkapszulát is találtak Robert E. Lee tábornok szeptemberben elbontott szobrának talapzatában az amerikai Virginia állam fővárosában, Richmondban, és az állam kormányzója szerint ez lehet az igazi, amelyet oly lázasan kerestek.

A déli rabszolgatartó Konföderáció tábornokának 1887-ben emelt emlékmű 12 méter magas talapzatában már a múlt héten rábukkantak egy időkapszulára, de annak sem mérete, sem tartalma nem egyezett meg azzal, amit a korabeli sajtóban írtak róla, és folytatták a keresést.

A múlt héten szerdán több órán keresztül online közvetítették, amint a restaurátorok átnedvesedett tárgyakat vesznek elő az ólom tárolóból. Találtak egy 1875-ös almanachot, két másik könyvet, egy brit pénzérmét és egy fotót, amelyen a szobor elkészítésében közreműködő kőfaragó látható. A műemlékvédelmi hatóság közölte, hogy 

"érdekes összeállításról" van szó, de ez nem az, amit kerestek.

Ezt az időkapszulát valószínűleg egy vagy több, az építkezést felügyelő személy rejtette el a talapzatban.

Végül hétfőn a talapzat egy gránittal körülzárt részében, a talajszint magasságában, vízben ázva találtak egy rézládát, amely Ralph Northam kormányzó ujjongó Twitter-üzenete szerint az eredeti, hivatalos időkapszula lehet. 

A ládát kedden délután nyitják fel egy laboratóriumban, de már megröntgenezték, és szakértők szerint vélhetően a korabeli sajtóban leírt tárgyakat tartalmazza, köztük egy fotót a koporsójában fekvő egykori amerikai elnökről, a meggyilkolt Abraham Lincolnról, érméket, könyveket, gombokat és polgárháborús lőszert.

Borítókép: a valódi időkapszula (AFP/Virginia Governor)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!