Borostyánba zárva

2019.11.21. 20:10

44 millió éves hernyót találtak német kutatók

A rovarlárvát először egy csepp gyanta ejtette rabul, majd konzerválta.

Forrás: Shutterstock

Balti borostyánba zárt, 44 millió éves hernyót találtak német kutatók. A fosszília egy nagylepke lárvája volt az úgynevezett araszolók (Geometridák) csoportjából – közölte a Müncheni Állami Zoológiai Gyűjtemény.

A szakértők a hernyót a Scientific Reports című szaklapban mutatták be.

A borostyán a Baltitenger régiójában igen elterjedt.

„Nagyon ritka a borostyánba zárt lárvalelet, balti borostyánban pedig ez az első ilyen nagylepke-fosszília”

- közölte Axel Hausmann, a tanulmány társszerzője.

A szakértő szerint ennek hátterében az állhat, hogy a legtöbb lepkehernyó éjszaka aktív, a gyanta pedig elsősorban a magasabb nappali hőmérséklet és közvetlen napfény hatására válik folyékonnyá.

A lárvát Eogeometer vadens néven új fajként és nemként jegyezték be az araszolók családján belül az úgynevezett kéregaraszolók közé. Az araszolók több mint 23 ezer ismert fajukkal a három legnagyobb lepkecsalád közé tartoznak.

A többi lepkefajjal ellentétben hernyóiknak a járólábak és a farlábak között csak egyetlen pár hasi tolólábuk van. Ez teszi lehetővé az araszolók különleges mozgását: az állat farlábaival közvetlenül a járólábaihoz araszol, teste így hurkot képez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!