2016.09.08. 10:11
Véletlenül készült el a világ legjobb esküvői fotója
A fényképész épp csak úgy arra járt, és ha már ott volt, kattintott egyet.
Mike Karas nem a hivatalos esküvői fotósa volt a párnak, de egészen biztos, hogy sokkal jobb képet készített a friss házasokról, mint az, aki ezért pénzt is kapott.
Karas a Yosemite Nemzeti Parkban kirándult szombaton, és a naplementében gyönyörködött, amikor észrevette, hogy a szomszédos, távoli sziklán épp egy ifjú pár ölelkezik. Lefotózta őket, a végeredmény pedig lélegzetelállító lett:
Mike Karas (@mike.karas) által közzétett fénykép,
A kép annyira tetszett Karas ismerőseinek, hogy az egyikük beküldte az Oregonian újságba, azt remélve, hogy így a házaspár is tudomást szerez róla. Bejött a számítása, keddre meg is lettek, de a hivatalos esküvői fotósukon keresztül megüzenték, hogy névtelenek szeretnének maradni. Vagy ez csak az irigy fényképész machinációja? Ez sem lehetetlen.
Mindenesetre a világ legjobb esküvői fotója véletlenül született meg, és ez egyszerre ad fricskát és reményt ennek a szükséges, de szükségképpen mesterkélt műfajnak.