Digitália

2023.03.05. 06:00

Nem kell rögtön kidobni, ha nem tölt a laptop

Még mindig él egy gyakori tévhit az új akkumulátorokról.

Forrás: Shutterstock

Általánosságban elmondható, hogy több olyan alkatrész is meghibásodhat, ami felelős a laptop töltéséért, így a legfontosabb a hiba forrásának pontos meghatározása. A leggyakoribb – ha nem tölt a gép –, hogy valamilyen hardver hibája van a laptopnak vagy az akku ment tönkre. Tóth Roland, a Furbify marketing szakértője viszont több lehetséges hibaforrásra is felhívta a figyelmet.

„Ha a töltőkábel vagy az aljzat károsodott, a laptop nem fog megfelelően tölteni, ezt érdemes ellenőrizni először. Ezt csak egy szakember tudja megállapítani és tesztelni, semmiképp nem érdemes otthon szétszedni. Előfordulhat, hogy az csatlakozó aljzat hibásodott meg, ebben az esetben a töltő nem fog kapcsolódni. Ha azonban az akkumulátor meghibásodott vagy túl öreg már, akkor érdemes újra cserélni. Belső áramkör meghibásodása esetén – ritkán, de előfordulhat – szintén szakemberhez kell fordulni, mert alaplap hiba is lehet az oka” – sorolta a szakember.

Ha elég magabiztosak vagyunk, tehetünk mi is egy próbát otthon. Olyan gép esetében, ahol ki lehet pattintani az akkumulátort, vegyük ki és tartsuk lenyomva 30 mp-ig a kikapcsoló gombot, majd utána helyezzük vissza az aksit, ezzel resetelve az áramot. Némely esetekben már ennyivel is megoldhatjuk a problémát. Némely laptopoknál a „akkumulátor-reset” még egyszerűbb (pl. Acer), mert ezen notebookok alján van egy kis akkumulátor jel, mellette egy kis lyuk, azt kell egy tűvel lenyomni 30mp-ig, az újraindítja az akkumulátort.

Még mindig sokan rosszul tudják…

Gyakori tévhit, hogy az újonnan vásárolt akkus készülékeket „ki kell sütni” vagyis teljesen lemeríteni és feltölteni pár ciklusban. A szakértő szerint viszont ez már jó ideje nem szükséges, sőt még kárt is okozhatunk vele.

„A modern akkukat nem szabad teljesen lemeríteni. Ezt nem tolerálja sem a notebook, sem a telefonok aksija. Minél többször merítjük le az eszközöket teljesen, esetleg még rá is indítunk párszor az üres aksira, annál nagyobb eséllyel csökkentjük a maximális élettartamát. Ez az, amire leginkább figyelni kell. Érdemes tudni azt is, hogy kb. 20 százalék az a határ, ameddig nyugodtan meríthetünk, utána már érdemes töltőre csatlakoztatni az eszközt” – tette hozzá Tóth Roland, aki azt is elárulta, hogy az optimális töltés 20 és 80 százalék között mozog. 80 százalék felett már nagyon lassú a töltés az akku fizikai jellemzői miatt.

Győződjünk meg a kompatibilitásról

Ha erős, gyors és tartós laptopot szeretnénk vásárolni, akkor a kapacitásra (mAh vagy Wh) érdemes figyelni, ugyanis ez mutatja, hogy mennyi energiát tud tárolni a gép. A teljesítmény (W) a laptop fogyasztását jelzi, ez minél magasabb, annál rövidebb ideig bírja a laptop. Az akkumulátor ciklusainak száma pedig azt jelzi, hogy hányszor meríthető le és tölthető fel, mielőtt meghibásodik vagy kiöregszik.

„Mindezek mellett az üzemidő is fontos. Ez jelzi azt, hogy mennyi idő alatt merül le teljesen. A modern akkuk többnyire csak kapacitásban változnak. Értelemszerűen minél nagyobb a kapacitás, annál több áramot tud megtartani, viszont a dolog ennél összetettebb. Mivel a fogyasztási adatoktól is függ az akku üzemideje, ha modernebb, spórolósabb az eszközünk és nagyobb az akkunk, annál hosszabb lesz az üzemidő”.

Gyakran előfordul olyan hiba is, hogy valaki vesz egy dokkolót a laptopjához, de a meglévő laptop töltő már „nem lesz elég erős” a dokkolós verzióhoz. Illetve fordítva is lehet gond, a laptop dokkolójához tartozó töltő túl nagy áramot ad, ha egyenesen a laptopra csatlakoztatjuk.

A használt laptopok között is vannak modernebb eszközök, amik a kisebb és kiegyensúlyozottabb fogyasztással tovább használhatók. Persze, egy 10 éves notebook nem olyan hatékony már, mint egy 2 éves modell, viszont a szakértők szerint ezek árban is jóval olcsóbbak. És végül egy fontos tanács:

„Ha nem megfelelőre cseréljük a töltőt, vagy az aksit, az a gép meghibásodásához vezethet, tehát csak akkor folyamodjunk ehhez a megoldáshoz, ha biztosak vagyunk a kompatibilitásban” – mondta Tóth Roland, aki szerint, ha csökken az üzemidő, de az eszköz gyorsasága egyébként a feladatokhoz megfelelő, akkor egy új akkumulator beszerzése az ajánlott. Ha fenntartható jövőt szeretnénk, fontos, hogy amíg csak tudjuk, használjuk a meglévő eszközöket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!