Open source

2022.01.12. 06:00

Vezet a szabad szoftver – hamarosan a közutakon is

Nem tűnik túl távoli jövőnek, hogy önvezető autók uralják az utakat, a mostani autóvezetés pedig ugyanúgy a tehetősebb emberek sportja vagy hobbija legyen, mint ahogyan napjainkban a lovaglás.

Addig azonban a gyártóknak még több komoly akadályt kell leküzdeniük a programozás és a biztonság terén, illetve gondoskodniuk kell arról is, hogy a különböző rendszerek gond nélkül képesek legyenek együttműködni egymással. A szakértők szerint a nyílt forráskódú szoftverek (szabadon használható, másolható, terjeszthető, tanulmányozható és módosítható számítógépes programok) ezen a téren is nagy löketet adhatnak az innovációnak, ahogyan ezt a SUSE együttműködése is igazolja az autóipar egyik legfontosabb beszállítójával.


Az önvezető autók szerepe folyamatosan nő: szakértők előrejelzései szerint az ilyen járművek 2024-re elérik vagy akár meg is haladják az emberek által vezetett autók biztonsági szintjét. 2050-re pedig elméletileg önműködő járművekkel ellátható lesz világszerte minden szállítmányozási feladat. Ez komoly változásokat fog magával hozni, például csökkenti a dugók, a balesetek számát és ezzel együtt az egészségügyi költségeket is, míg 
az autók úgynevezett produktív élettérré alakulnak át. A vezetés helyett így egyéb fontos dolgokkal foglalkozhatunk, például játszhatunk a gyerekeinkkel, étkezhetünk, olvashatunk vagy felkészülhetünk a munkára. Addig azonban, hogy széles körben elterjedhessen ez a technológia, még le kell küzdeni pár fontos kihívást.


Bökkenők az úton


A mai, internetkapcsolattal felszerelt autók több mint száz millió sornyi kódot futtatnak. A teljes automatizáláshoz ezt még tovább kell bővíteni, ami még komplexebbé teszi a rendszert, ezért megoldást kell találni a kód megfelelő méretezésére. Az interoperabilitás szintén elengedhetetlen, vagyis a szoftvernek együtt kell működnie több autóipari gyártó rendszerével is.


A biztonságra pedig az utakon és a kibertérben egyaránt ügyelni kell. A járműveknek meg kell felelniük az egyes országokban érvényes biztonsági előírásoknak, ami területenként változik. Emellett arról is gondoskodni kell, hogy illetéktelenek ne tudják feltörni az önvezető autók rendszereit, hiszen ezzel óriási károkat okozhatnak, ami akár emberek életét követelheti. Ez egy olyan komoly aggály, amely képes volt összehozni több autóipari gyártót és kormányzati szervet, hogy közösen hozzanak létre biztonságos környezetet a különféle frissítések, a forgalmi és diagnosztikai adatok, illetve egyéb fontos információk tárolásához, valamint fel- és letöltéséhez.


API kocsit hajt


Ebben pedig az autóipari gyártók fontos segítséget kaphatnak az open source szoftvergyártóktól, hiszen ők komoly tapasztalattal rendelkeznek az ilyen jellegű kihívások leküzdésében. A SUSE is szerepet vállal ezekben a törekvésekben, ezért is csatlakozott a közelmúltban a hasonló célokat támogató ELISA kezdeményezéshez, illetve folytat együttműködést az Elektrobit autóipari szoftvergyártóval. 

Az Elektrobit különféle szoftveres termékeket és szolgáltatásokat kínál az autóipar számára, és összesen több mint 100 millió autóban és egymilliárd egyéni eszközben futnak a megoldásai. A vállalat több mint 30 éve aktív a piacon, és legnagyobb ügyfelei közé tartozik többek között az Audi, a BMW, a Continental, a Daimler, a Ford, a Porsche és a Volkswagen.


Az Elektrobit a SUSE közreműködésével kihasználhatja az open source előnyeit az intelligens autóipari megoldások fejlesztéséhez. Egy hozzáértő, lelkes és aktív közösség ereje, tudása és tapasztalata áll rendelkezésére ehhez, ami gyorsabb innovációt és problémamegoldást tesz lehetővé. A nyílt forráskód átlátható rendszert biztosít, amelynek köszönhetően gyorsabban azonosíthatók és javíthatók az esetleges hibák és sebezhetőségek.


Sok jó embed kis helyen is elfér


Az együttműködés olyan technológiák előtt nyit utat, mint például a Safety Linux embedded (beágyazott) megoldás, amelyet a SUSE és az Elektrobit közösen fejleszt kifejezetten az önvezető járművekhez. A SUSE számára nem újdonság ez a fajta specializáció, mivel jelentős tapasztalattal rendelkezik a dedikált, egyedi iparági igényekhez kialakított megoldások fejlesztése terén, különleges rendszereket készít például gyógyászati eszközökhöz, vérnyomásmérőkhöz és diagnosztikai eszközökhöz is.


A Safety Linux a tervek szerint az edge rendszereken és hálózatokon keresztül támogatja az önvezető képességeket, és segít az önvezető autókat érintő, legégetőbb problémák megoldásában: teljesíti az elvárásokat a biztonság és a rugalmasság terén, továbbá együttműködik hagyományos rendszerekkel ugyanúgy, mint a jövő technológiáival.


Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!