Amerikai-kínai verseny

2020.02.08. 06:00

Ezzel akarják megtörni a kínaiak a Google dominanciáját

Közös mobil alkalmazás platformmal szállnak szembe a Google Play piaci uralmával.

Forrás: Shutterstock

A Xiaomi, a Huawei Technologies, az Oppo és a Vivo az alkalmazásfejlesztők támogatására létrehozott globális együttműködés (Global Developer Service Alliance, GDSA) keretében

mobil alkalmazás platformot hoznak létre

annak érdekében, hogy megkönnyítsék a mobil alkalmazások és játékok fejlesztői, valamint a zeneszámok szerzői és videós tartalomkészítők számára a világpiacok elérését.

A GDSA a tervek szerint márciusban kezdené meg a működését és kezdetben kilenc földrajzi régiót fedne le, közöttük Indiát, Indonéziát és Oroszországot.

A négy kínai cég egyike, miként a Google sem kommentálta a Reuters hírügynökség értesülését.

A mobil alkalmazások mellett filmeket és hangoskönyveket is 30 százalékos jutalékkal terjesztő Play Store 8,8 milliárd dollár bevételt hozott 2019-ben a Google-nek a Sensor Tower piackutató cég elemzője, Katie Williams szerint.

Ki lesz a következő?

Miközben az Oppo, a Vivo és a Xiaomi számára elérhetőek a Google szolgáltatásai, Washington szankciói miatt a Huawei tavaly elveszítette azt.

A Canalys piackutató cég alelnöke, Nicole Peng elmondta, hogy a Xiaomi Indiában rendelkezik kiterjedt felhasználói bázissal, a Vivo és az Oppo Délkelet-Ázsiában épített ki erős piaci pozíciót, a Huawei pedig Európában vetette meg a lábát.

A négy kínai cég az amerikai IDC piackutató cég statisztikái alapján 2019 negyedik negyedévében a globális okostelefon piac 40,1 százalékát fedte le. A kínai cégek a világpiaci készülékforgalom csökkenésével egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek szolgáltatásaik és szoftvereik értékesítésére.

A Huawei emellett az Android operációs rendszer használatáról is kezd átállni saját, Harmony operációs rendszerére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!