Nem csak postások

2019.03.19. 12:02

Hol marad a közösségi oldalak felelősségvállalása?

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök felszólította a közösségi oldalakat üzemeltetőket, vállaljanak nagyobb felelősséget a felületükön megjelenő tartalmakért.

Fotó: Shutterstock

Az ötven halálos áldozatot követelő christchurch-i mészárlás elkövetője élőben közvetítette tettét a Facebookon, és a fehér felsőbbrendűséget hirdető kiáltványára mutató linkek árasztották el a Twittert.

Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, és nem fogadhatjuk el szó nélkül

ezeknek a felületeknek a létezését, ahogy azt sem mondhatjuk, hogy a tartalmak, amelyek ezeken az oldalakon megjelennek, nem tartoznak az adott cég felelőssége alá – mondta a parlamentben Ardern.

Ezek a vállalatok „kiadók, nem pusztán postások” – vélekedett.

„Nem fordulhat elő, hogy kizárólag a profitot szem előtt tartva elsiklunk a felelősség kérdése fölött.”

A kormányfő egyúttal leszögezte, hogy

sohasem fogja említeni a mecsetekben lövöldöző ausztráliai férfi nevét.

„Több dolgot akart elérni ezzel a terrortámadással, az egyik közülük a hírnév volt” – húzta alá az új-zélandi kormányfő. „Éppen ezért sohasem fogom kiejteni a nevét a számon.”

Ardern szerint inkább az áldozatok nevének kellene fennmaradnia, nem a gyilkosukénak. A christchurch-i mecsetekben elkövetett vérengzés ötven sebesültje közül harmincat továbbra is kórházban ápolnak. Kilenc sebesült – köztük egy négyéves kislány – állapota válságos.

Több új-zélandi vállalat kedden eltávolította hirdetéseit a közösségi oldalakról a Facebook tétlensége elleni tiltakozása jeléül.

Monika Bickert, a Facebook globális politikájáért felelős illetékes a The New Zealand Herald című napilapnak elmondta, hogy kevesebb mint kétszázan látták az 17 perces élő videót a támadásról, és alig négyezer emberhez jutott el a felvétel, amíg le nem törölték a Facebookról.

Bár az eredeti videót kevesen látták, a felvétel a YouTube-ra, a Twitterre és más online felületekre is kikerült, ahol már jóval többen férhettek hozzá.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök a közösségi oldalak üzemeltetőinek számonkérését helyezte kilátásba. Morrison kedden elmondta: arra kérte a G20-as csoportot jelenleg elnöklő Abe Sindzó japán kormányfőt, hogy vegye fel a közösségi oldalakat működtető vállalatok felelősségének kérdését a júniusi oszakai csúcstalálkozó napirendjére.

„Nem lehet tovább irányítatlan térként kezelni az internetet”,

hangsúlyozta.

Eközben az ausztrál hatóságok igyekeznek többet megtudni az ausztrál állampolgárságú merénylőről, aki mindössze 45 napot töltött hazájában az elmúlt három évben. A helyi hírszerzés nem tartotta számon fenyegetésként a férfit, aki így háborítatlanul terjeszthette a fehér felsőbbrendűséget hirdető eszméit közösségi lapjain.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!