Diáksport

2009.10.15. 09:24

Érmeket hoztak haza a tatabányai atléták

Két versenyen szerepeltek a Tatabányai SC-Geotech atlétái. Szép eredményekkel térhettek haza.

H. K.

A közelmúltban rendezték az atlétikai idény utolsó ügyességi csapatbajnokságát. A TSC-Geotech gárdája az összetett pontverseny hatodik helyezését szerezte meg. Az utánpótlás atléták közül a legjobb eredményt Luterán Petra hatvan méter gátfutás számban érte el, ahol a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Schmölcz Xavér, Kiss János valamint Vida Enikő versenyszámukban a negyedik pozíción zárták a viadalt, Keresztesi Bence pedig hetedik lett.

A 4x200 méteres váltófutásban a fiúk együttese az ötödik, míg a lányok váltója a nyolcadik helyen ért célba. A versenyzőket Salamon Zoltán, Reichnach Ferenc, Babicz Pál, és Kiss János készítette fel.
* * *
A serdülők és a juniorok ügyességi csapatbajnokságát a Puskás Ferenc Stadionban tartották. Népes mezőny gyűlt össze a seregszemlén, a TSC-Geotech atlétái az eredményességi tábla második helyét szerezték meg, öt első, három második és két harmadik helyezést gyűjtöttek be. A serdülő fiúk az év végére három bajnoki címet, és két második helyezést is szereztek. A junior sportolók között a lányok két aranymedált gyűjtöttek be, egy ezüstöt és továbbá egy bronzérmet. A junior fiúk hármasugrásban a harmadik helyen landoltak. Az év utolsó ügyességi megmérettetésén a TSC-Geotech atlétái befejezték az idényt, amelynek sikereivel sokat javítottak a szakosztály pontverseny-helyezésein. Az év utolsó versenyein a gyaloglók és a középtávfutók viadalai következnek. Az indulókat felkészítő trénerek: Salamon Zoltán, Henyecz László, Hoffer József, és Mihalovics Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!