2021.06.02. 05:55
Véletlenül ölte meg két kislányát egy anya – féregtelenítőt adott nekik
A nő juhok féregtelenítésére használt vegyszerrel akarta elpusztítani a lányai fejtetveit.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Meghalt szombaton Brassó megyében két kislány, akiknek a fejét az anyjuk egy juhok féregtelenítésére használt, erősen mérgező szerrel kente be – számolt be az esetről a Maszol erdélyi hírportál a román hírtelevíziók tudósításai alapján.
A tragédia a Szászugra nevű faluban történt. Egy helyi portál szerint az asszony fejtetveket fedezett fel három kislánya hajában, és a parazitákat a Toxoman nevű készítménnyel akarta eltávolítani.
A juhok féregtelenítésére használt vegyszer azonban emberre különösen veszélyes, a bőrrel való érintkezése is mérgezést okoz. Mindhárom kislány rosszul lett, és mire a mentők kiérkeztek, ketten közülük – egy hét- és egy kilencéves – meghaltak.
A nyolcéves testvérük és az anyjuk súlyos állapotban kerültek kórházba. Mérgezéses tünetek jelentkeztek a házban tartózkodó nagymamán is, akit otthon kezelnek – írta a Maszol alapján az Origo.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét