2021.02.04. 17:21
Tragédia: egy édesapa és fia meghalt, sokan megsérültek, amikor buszba rohant egy autó Nagyrévnél
Halálos közúti közlekedési baleset történt Cibakháza és Nagyrév között, a 4633-as számú út 16. kilométerszelvényében 2021. február 4-én 15 óra körül, a balesetben egy édesapa és fia veszítette életét.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi vezetője közlekedett Nagyrév irányából Cibakháza felé, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő autóbusszal.
A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette, valamint – az elsődleges orvosi vélemény szerint – autóbuszon hat utas könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a kunszentmártoni hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik feszítővágó segítségével megkezdték a személyautóba beszorult utasok kimentését. A mentők is a helyszínre érkeztek – írja a szoljon.hu.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten