2024.05.04. 18:39
Bronzérmes a MOL Tatabánya! +fotók
Megnyerte a szezon egyik legfontosabb mérkőzését a MOL Tatabánya KC, ezzel már biztosan a dobogó harmadik fokán végeznek. Több játékosnak is ez volt az utolsó fellépése a tatabányai közönség előtt.
Bronzérmes lett a MOL Tatabánya csapata a döcögős szezon végén
Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
A hangulat, az iram és a szurkolás is „igazodott” mérkőzés tétjéhez. A MOL Tatabánya ugyanis, győzelmük esetén a bajnoki bronzérem büszke birtokosai. Ebben a hatvan percben pedig a Kék Tigrisek nem cáfoltak rá az előzetes várakozásra.
Az élő televíziós közvetítés dacára szép számú publikum gyűlt össze a sportcsarnok nézőterén. A drukkerek is pontosan tudták, amennyiben kedvenceik behúzzák a győzelemért járó két pontot, akkor az utolsó fordulótól függetlenül, a dobogó harmadik fokára áll a csapat. A meccs azonban nem úgy indult, mintha erről a hazai kézilabdások is „értesültek” volna. Öt rontott tatabányai lövéssel kezdtek. Majd Ancsin végre megtörte a hazai gólcsendet. Ám ez sem hozott fordulatot a játék menetében, ezért Djukics mester már a hatodik percben időt kért. De a tatabányaiak vesszőfutása folytatódott. A tatabányai szakvezető azonban addig-addig cserélgetett, forgatta csapatát, míg végre „kiegyenesedett” a Bányász, és a félidő derekától már fej-fej mellett haladt a két együttes.
Szünet után jóval koncentráltabban kézilabdázott a hazai gárda. Bartucz remeklésének köszönhetően pedig ráérzett arra a pillanatra is, amikor meg lehetett törni az ellenfelet…
Értékelések a MOL Tatabánya sikere után
Dragan Djukics: — Sok volt a hiba az első félidei játékunkban. A folytatásban, a jó kapusteljesítménynek is köszönhetően, megmutattuk, hogy milyen egyszerű ez a játék. Örülök a sikerünknek, de sajnálom, hogy több kiváló játékosunknak is ez volt az utolsó hazai meccse.
A távozók között van Ancsin Gábor is: — Furcsa, különleges mérkőzés volt ez. Mivel sokan eligazolunk, ezért nagyon fontos volt, hogy győzelemmel búcsúzzunk drukkereinktől, és ez sikerült. Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a tagja, majd kapitánya lehettem. Szívembe zártam a szurkolókat és a csapatot egyaránt.
GALÉRIA: A Balatonfüredi KSE legyőzése után (31-23) bronzérmes lett a MOL Tatabánya KC (Fotó: H.B.)
Fotók: Hagymási BenceGyörgy László, a fürediek szakvezetője: — Jól kezdtük a mérkőzést, a gólok is szépen jöttek az első félidőben. Szünet után sok technikai hibát vétettünk, ezt pedig könyörtelenül kihasználta a házigazda. De meccs ezen szakaszában több igazságtalanság is ért bennünket. Ennek ellenére a nyolcgólos tatabányai siker megérdemelt.
Kézilabda NB I., férfi, 24. forduló
MOL Tatabánya KC – Balatonfüredi KSE 31-23 (16-14)
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 2450 néző, vezette: Altmár K., Horváth M.
Tatabánya: Bartucz – Rodríguez 1, Ancsin 5, Topic 2, Juhász Á. 2, Dissinger, Ugalde 5. Csere: Székely M. (kapus), Vilovszki, Pergel 7, Peric 1, Vajda H. 2, Maras, Enomoto 4, Krakovszki B. 2. Edző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 7.p.: 1-6, 15.p.: 8-8, 20.p.: 11-11, 25.p.: 13-14, 28.p.: 14-14, 33.p.: 18-15, 45.p.: 24-17, 55.p.: 29-21.
Kiállítások: 2, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 0, illetve 1/1.