Mennyei

2024.04.27. 07:34

A páholyból figyelhetik a nyergesiek a hétvége történéseit

A múlt héten rangadót veszítő Tata gárdája ezúttal Koppánymonostorra látogat egy szintén háromesélyes találkozóra.

Túri Csaba

A vármegyei első osztály küzdelmei továbbra is rengeteg izgalmat tartogatnak. Öt fordulóval a vége előtt ugyanis még öt csapatnak van matematikai esélye, hogy megszerezze a legfényesebben csillogó érmet. A megye egy tabelláján jelenlegi állás szerint első helyen található a hétvégén szabadnapos Nyergesújfalu, mögöttük három ponttal lemaradva a Tata, míg a képzeletbeli dobogó fokán hét egységnyi különbséggel, de eggyel kevesebb mérkőzést játszva a Zsámbék.

A képpel ellentétben a tataiak ugyan nincsenek padlón, de lépéshátrányba kerültek a Nyergesújfaluval szemben
A képpel ellentétben a tataiak ugyan nincsenek padlón, de lépéshátrányba kerültek a Nyergesújfaluval szemben a megye egyben
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Mielőtt azonban rátérnénk a hétvégi fordulóra, meg kell említeni egy hétközi eseményt is, ugyanis pótolták a Sárisáp és a Vértesszőlős novemberben elmaradt mérkőzését. Egy kifejezetten gólgazdag mérkőzésen, nyílt sisakos játékban végül az esélyesebb hazaiak szerezték meg a három pontot.

Területi I. osztály, 13. forduló, elmaradt mérkőzés
Sárisápi BSE - Vértesszőlős Sportegyesület 6-2 (4-0)
Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Centrum, Tokod, vezette: Farkas B. (Sándor T., Uracs R.)
Sárisáp: Sándor G. (Tőzsér 81.) - Cserven (Jurásek 46.), Papp, Bartl, Katona, Wend (Kara 77.), Válent (Kollár 81.), Gyebnár, Sándor P., Yousif, Fekete (Karcagi 65.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Vértesszőlős: Abuzareefa - Batics B., Gréczi, Batics A., Polyák, Bogdán, Keleti, Galambos, Kocsis (Bencsik 46.), Németh, Nagy (Jónás 55.). Vezetőedző: Hagymási Zoltán
Gólszerzők: Sándor G. (12.), Gyebnár (14., 35.), Yousif (39., 87.), Sándor P. (78.), illetve Németh (75.), Bogdán (85.)

Nézzük, mi várható a következő fordulóban! A hétvégén újabb rangadó vár a Tatára, és ha nem szeretnének lemaradni a Nyergesújfalu mögött, mindenképpen három ponttal kellene hazatérniük. Ez azonban nem lesz sétagalopp, főleg, hogy a monostoriak a szezon első fordulójában elszenvedett vereségük óta nem találtak legyőzőre hazai pályán. A múlt héten bravúros győzelmet arató Zsámbékra ezúttal könnyebb mérkőzés vár, hazai pályán elvárható tőlük a győzelem a lelkes, de megtépázott esztergomi együttes ellen. Kíváncsian várhatják az Almásfüzitő szurkolói, hogy kedvenceik a két nagyobb pofon után miként készülhettek fel a szabadnapos hétvége után. A tátiak ellen ki-ki meccsen bizonyíthatják, hogy jobb csapatot alkotnak, mint amit elmúlt fordulókban láthattunk tőlük.

Területi I. osztály, 22. forduló

Április 27., szombat, 17 óra

Vértesszőlősi Sportegyesület - Lábatlani ESE
Busch István Sportcentrum, Vértesszőlős, vezeti: Áy J. (Patócs D., Csákány I.)

Hagymási Zoltán: — Utolsó két meccsünket ugyan elveszítettük, de a második félidei játékunk bizakodásra ad okot. Fizikálisan rendben vagyunk, ha a pár perces hibáinkat el tudjuk kerülni, és a hazai pálya nem tesz görcsössé minket, akkor minden esélyünk megvan a pont, vagy pontok szerzésére. Főleg, hogy a sérültjeink ismét hadra foghatóak.

Április 28., vasárnap 17 óra
Koppánymonostori SE - Tatai AC
Berecz Dezső Sporttelep, Koppánymonostor, vezeti: Linn K. (Jászberényi M., Uracs R.)

Vigh László: — Tudjuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen lépünk pályára. Készülünk a mérkőzésre, ismerjük jól az ellenfelünket. A fiúk nagyon motiváltak, jól teltek az edzéseink és jó formában is vagyunk. Bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésre és meg tudjuk örvendeztetni a szurkolóinkat egy győzelemmel.

Zsámbéki Sport Klub - FC Esztergom
Sporttelep, Zsámbék, vezeti: Papp M. (Balázs P., Péntek E.)

Bodó László: — Remélem önbizalmat adott a srácoknak a múlt heti győzelmünk, és egy ötletes, bátor futballal itthon tudjuk tartani a pontokat. Hozzáteszem, nem lesz egyszerű dolgunk.

Almásfüzitői SC - DG Tát
Almásfüzitő, vezeti: Derecskei B. (Szabó B., Kis B.)

Szalai Gábor: — A Tát elleni derbin hasonlóan szoros és kiegyenlített játékot várok, mint amilyen az őszi találkozónkon volt. Vannak hiányzóink, de bízok benne, hogy a tavasz eleji egységünk újra megmutatkozik és otthon tartjuk a három pontot. Számítunk a szurkolóinkra, mert most mindennél nagyobb szükségünk van rájuk.

Vértessomló - Bábolnai SE
Vértessomló, vezeti: Sándor T. (Sirokmán A., Mészáros G.)

Nagy Géza: — A tavasszal nagyon jó formában lévő Bábolnát fogadjuk, de az elmúlt két heti formánk alapján bizakodó vagyok. Remélem tovább tudjuk gyűjtögetni a pontjaink számát.

Sárisápi BSE - Wati Kecskéd KSK
Sárisáp, vezeti: Áy J. (Faragó Gy., Patócs D.)

Fenyvesi László: — Nehéz mérkőzésre számítok a Kecskéd ellen, mert jó játékosok alkotják a vasárnapi ellenfelünket. A dobogós álmainkhoz itthon kell tartanunk a három pontot.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában