Közösségépítés

2024.04.28. 15:45

Faültetéssel tisztelegnek a tavalyi évben született csolnoki gyermekek előtt

Egyedi névtáblák is kerültek a huszonhat facsemetéhez, amelyeket elültettek a Gyermekligetben. A csolnoki faültetés közösségépítő erővel is bír.

Walczer Patrik

A közelmúltban huszonhat facsemetét ültettek el a családokkal közösen a 2023-as esztendőben született gyermekek tiszteletére Csolnokon, a Leányvári utca végén kialakított Gyermekligetben. Kolonics Péterné, a község polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy a felejthetetlen közösségi élményt nyújtó kezdeményezés története évekkel ezelőtt kezdődött, míg 2021-ben a templom mögött ültették el az első facsemetéket az egy évvel korábban született gyermekek  tiszteletére. Azóta minden évben folytatják a hagyománnyá vált faültetést, sőt az önkormányzat meg is vásárolt egy területet a Leányvári utca végén, melyet immár Gyermekligetként ismer a lakosság.

Csolnok A közelmúltban huszonhat facsemetét ültettek el a családokkal közösen a 2023-as esztendőben született gyermekek tiszteletére a Leányvári utca végén kialakított Gyermekligetben. Kolonics Péterné, a község polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy a felejthetetlen közösségi élményt nyújtó kezdeményezés története évekkel ezelőtt kezdődött, míg 2021-ben a templom mögött ültették el az első facsemetéket az egy évvel korábban született gyermekek  tiszteletére.Azóta minden évben folytatják a hagyománnyá vált programot, sőt az önkormányzat meg is vásárolt egy területet a Leányvári utca végén, melyet immár Gyermekligetként ismer a lakosság.



Az idei alkalmon bár nem volt túl kegyes az időjárás a résztvevőkhöz, még a sötét fellegek sem vették el a családok jó kedvét, akik közösen ültették el az önkormányzat által megvásárolt 26 darab hársfát. A szülők 5 ezer forint hozzájárulással támogatták a kezdeményezést, ennek köszönhetően idén is névre szóló, születési évvel is ellátott kis táblákat helyezhettek el a facsemetéknél.



Kolonics Péterné a helyszínen elmondta, hogy ahogy az újszülötteknek szánt babacsomaggal, úgy a faültetéssel is a gyermekeknek és a családoknak a Csolnokhoz való kötődését is igyekeznek erősíteni. Hiszen a település jövője szempontjából is fontos,  hogy minél több gyermek éljen a községben.



A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a polgármesteri hivatal munkatársai gondozzák és folyamatosan öntözik a facsemetéket, arra kérte a családokat, hogy gyermekeikkel folyamatosan látogassák a fákat. A nyári, aszályos időszakban különösen fontos, hogy mindig megfelelő mennyiségű vizet kapjanak a facsemeték. A tervek szerint a jövőben is fognak fákat ültetni az újszülöttek tiszteletére.
Összehozta a csolnoki családokat a faültetés.
Forrás: Kolonics Péter

A faültetés erősíti a csolnoki lakóközösséget

Az idei alkalmon bár nem volt túl kegyes az időjárás a résztvevőkhöz, még a sötét fellegek sem vették el a családok jó kedvét, akik közösen ültették el az önkormányzat által megvásárolt 26 darab hársfát. A szülők 5 ezer forint hozzájárulással támogatták a kezdeményezést, ennek köszönhetően idén is névre szóló, születési évvel is ellátott kis táblákat helyezhettek el a facsemetéknél.

Kolonics Péterné a helyszínen elmondta, hogy ahogy az újszülötteknek szánt babacsomaggal, úgy a faültetéssel is a gyermekeknek és a családoknak a Csolnokhoz való kötődését is igyekeznek erősíteni. Hiszen a település jövője szempontjából is fontos,  hogy minél több gyermek éljen a községben.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a polgármesteri hivatal munkatársai gondozzák és folyamatosan öntözik a facsemetéket, arra kérte a családokat, hogy gyermekeikkel folyamatosan látogassák a fákat. A nyári, aszályos időszakban különösen fontos, hogy mindig megfelelő mennyiségű vizet kapjanak a facsemeték. A tervek szerint a jövőben is fognak fákat ültetni az újszülöttek tiszteletére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában