Közgyűlés

2024.02.22. 18:42

Fedett műfüves labdarúgópálya létesülhet Tatabányán

P+R és B+R létesítményt valamint fedett, műfüves labdarúgópálya létesítést is megvitatta a képviselő-testület a csütörtöki tatabányai közgyűlésen.

Kemma.hu

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a tatabányai közgyűlés tizennyolc igennel, egyhangúlag megszavazta a módosítások után a 2024. évi költségvetést, de az is terítékre került, hogy letartóztatták Szücsné Posztovics Ilona polgármester egyik gyakornokát. 

Elfogadták a képviselők Tatabánya idei költségvetését. A vitában egyebek mellett elhangzott, letartóztatták az egyik gyakornokot, akit Szücsné Posztovics Ilona polgármester alkalmaz(ott).
A közgyűlésen nemcsak a költségvetés volt téma, hanem az is, hogy letartóztatták Szücsné Posztovics Ilona egyik gyakornokát.
Fotó: Viszló Balázs / Forrás:  24 Óra

A képviselő-testület megvitatta az Építési és Közlekedési Minisztérium által Alsógalla vasútállomásra terveztetett B+R és P+R létesítmények kezelésének vállalását is. Ennek kapcsán Vejtey Miklós, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatokat tett a képviselő-testület tagjainak, amely összhangban van a korábbi Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésének határozatával. Kiemelte, hogy ez utóbbiban nem csak azt kérték, hogy a garázssor mögött vizsgálják meg a területet, parkolót, hanem az északi oldalon is vizsgálják meg, hogy van-e lehetőség parkoló kialakítására. Mind a határozati javaslatot, mind pedig Vejtey Miklós szakmai javaslatát egyhangúlag elfogadták a képviselő-testület tagjai.

Műfüves pálya létesülhet

Sürgősségi indítványt is megtárgyaltak a közgyűlés tagjai, amely a Tatabánya Sport Club (TSC) fedett műfüves pálya kialakítására vonatkozó TAO pályázathoz kapcsolódó döntésről szólt. Szennay István Viktor aljegyző elmondta, a TSC megkereste az önkormányzatot, amely szerint TAO pályázaton lehetőségük nyílik hatvanszor negyven méteres fedett, műfüves labdarúgópálya létesítésére önkormányzati tulajdonú területen. 

Palkovics Mária vehette át a Krajcsirovits Henrik Városi Művészeti Ösztöndíjat, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett tavaly klasszikus orgona előadóművészként. A tehetség 2019-ben országos versenyen első helyezést ért el, jelenleg is az alsógallai templom orgonistája. A közgyűlésen Palkovics Mária az ösztöndíj ideje alatt végzett szakmai munkájáról szóló beszámolóját is egyhangúlag fogadták el a képviselők.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában