Itt a válasz

2024.01.05. 06:55

Ezért tartott négy hónapig, hogy megcsinálja a Május 1. úti gödröt a Közút

A tatai gödörbe még augusztusba került egy terelőtábla, végül decemberben javították ki az úthibát. A Közúttól megtudtuk, hogy miért tartott eddig a munka.

Goletz-DeáK Viktória

Ha valaki rendszeresen közlekedik Tatán örömmel tapasztalhatta, hogy egyik napról a másikra még tavaly, az ünnepek után eltűnt a Május 1. út és a Bláthy Ottó utcai kereszteződés mellett lévő gödör. Vagyis pontosabban kijavították. A Közút még augusztusban helyezett ki egy forgalomterelő táblát az úthibához, hogy az autósok kerüljék ki, nehogy még nagyobb kár keletkezzen. 

Akkori megkeresésünkre azt mondták, hogy a kérdéses úthibát egy víznyelő melletti burkolatkipergés miatti süllyedés okozza. Az útszakaszon a személy és tehergépkocsi forgalom is jelentős, az akna elhelyezkedése miatt pedig a forgalom nagymértékben veszi igénybe a víznyelőt. Ezért alakult ki a hiba. Mint írták, a kijavítás a hiba jellege, illetve a helyszín sajátosságai miatt komoly erőforrást igényel, és komplex munkákkal jár – mivel feltárásra és nagyobb felületű, nem csak pontszerű javításra van szükség–, amelyet, amint lehetőségük adódik rá, tatabányai mérnökségük szakemberei el fognak végezni. 

Mivel az ígért nagyobb feltárás elmaradt, megkérdeztük a Kemma.hu-t, hogyan sikerült mégis nagyobb munka nélkül megoldani a hibát, illetve ha nem olt mégse szükség akkora feltárásra, miért tartott 4 hónapig annak kijavítása. Válaszukban megerősítették, hogy a beszakadt akna javítását mérnökségi szakembereik a két ünnep között végezték el. 

– Az akna elhelyezkedése és a forgalom nagysága miatt munkatársaink a helyreállítás során speciális gyorsan kötő, nagyszilárdságú keveréket használtak fel, így minimalizálva a kibontandó felületet, és lerövidítve a javítás idejét. Ez az anyag csak korlátozottan áll rendelkezésünkre, ezért kerülhetett sor néhány hete a beavatkozásokra. Ugyancsak speciális anyaggal került a burkolat is helyreállításra. Szakembereink kiemelt figyelemmel követik a helyszínt, így ha a csapadékos, fagyási-olvadási ciklusokkal terhelt téli időjárás során mégis szükség lenne további beavatkozásokra, azt a lehető legrövidebb időn belül el fogják végezni – válaszolta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Mint arról korábban beszámoltunk: egy új gödröt kerülgethetnek a tatai autósok a Május 1. úton. A Magyar Közút Nonprofit Zrt-től akkor megtudtuk, hogy a kérdéses úthibát egy víznyelő melletti burkolatkipergés miatti süllyedés okozza. 

Az útszakaszon a személy és tehergépkocsi forgalom is jelentős, az akna elhelyezkedése miatt pedig a forgalom nagymértékben veszi igénybe a víznyelőt. Ezért alakult ki a hiba. A gödörbe kihelyezett terelőtábla novemberben el is tűnt. Feltehetően egy autós unta meg, hogy hónapok óta kerülgetnie kell. A Közút pár napon belül pótolta a hiányzó táblát. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában