Gyorshajtás

2024.03.24. 06:45

Megérkezett Tatabányára ez első trafibox

Már Tatabányán is nyitott szemmel kell közlekednie az autósoknak, ha nem akarnak vastag csekket a postaládájukban. Kihelyezték az első trafiboxot a városban.

Kemma.hu

Vármegyénk bármely pontján felbukkanhat egy új trafibox. Ez bizonyítja az is, hogy Oroszlány után immár Tatabányán is felállították a drága fotókat készítő kamerát. A gyorshajtókra a Puskin Művelődési Háznál, a Kossuth utca elején leselkedik a veszély, hogy lencsevégre kapják. 

Már Tatabányán is nyitott szemmel kell közlekednie az autósoknak, ha nem akarnak vastag csekket a postaládájukban. Kihelyezték az első trafiboxot a városban.
Az első tatabányai trafibox a Kossuth utcába, a Puskin Művelődési Ház elé került
Fotó: Artz-Pintér Anna / Forrás: 24 Óra

Azonban a helyeik nem értik a helyszínválasztást. Ugyanis aki járt már arrafelé az jól tudja, hogy az emelkedő megfogja az autósokat. De az sem jellemző, hogy a körforgalom irányából a jobban a gázra lépne valaki. Azonban az utca folytatásában, az Árpád úton már egy sokkal veszélyesebb szakasz van. Többen is megírták, hogy arra sokszor száguldoznak a hosszabb, egyenes szakaszon az autósok. Több gyalogost is gázoltak már el, emberéletet is követelt már a gyorshajtás. 

baleset gyalogosgázolás bánhida
A trafiboxtól 1 kilométerre, az Árpád úton lévő zebrán ütötték el a 73 éves bácsit tavaly
Forrás: Kemma.hu

A helyiek szerint máshol jobb helyen lenne a trafibox

Mint arról a Kemma.hu is beszámolt, idős bácsit ütött el egy autós Tatabányán, az Árpád úton, a buszmegállóknál lévő zebrán, tavaly október 20-án, pénteken 11:50 körül. A szemtanúk szerint a bácsi már majdnem átért a zebrán, amikor elgázolta az autó, amit egy szintén idősebb férfi vezetett, aki a baleset után megtörten működött együtt a hatóságokkal. 

Ahogy a Kisalfold.hu is megírta a vezess.hu információi nyomán 48 darab új Trafibox áll szolgálatba idén, ezzel közel száz helyen működik majd az autósokat könnyen átverő találmány. Hogy vármegyénkbe hova fog érkezni a következő nem árulták el a rendőrök. Információink szerint Esztergom és Dorog között érdemes betartani a sebességhatárokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában