Egyet hátra

Pajor-Gyulai László

Varga Kevin hazatért. A még mindig csak 26 éves válogatott futballista viszonylag tartalmas önéletrajzot adhatna le egy fejvadász cégnek: Debrecenben futott be, a török Kasimpasában játszott, majd belekóstolt a svájci élvonal légkörébe is a Young Boysnál kölcsönben, utána a szintén török Hatayspor következett, ahonnan még a földrengés előtt el kellett jönnie. A sors kegyelme tette ezt vele, a klub központja ugyanis éppen a katasztrófa területére esik, az egyik játékosa és a sport­igazgatója eltűnt, a csapat pedig visszalépett az éppen szünetelő bajnokságtól. Szörnyű lehet még belegondolnia is, hogy ha nem kell távoznia, akkor őt is ott érte volna a földrengés, és ki tudja, hogyan úszta volna meg, ha egyáltalán…

A lényeg az, hogy a haja szála sem görbülhetett, ugyanis itthon volt, várva, hogyan alakul a sorsa, és mivel számottevő külföldi ajánlata nem volt, ezért aláírt nevelő egyesületéhez, a DVSC-hez. Feltételezhető, hogy a menedzsere ezzel még nem dől hátra, tovább keresi neki a jó lehetőséget a határokon túl, ám addig is jó döntés beszállni a magyar NB I-be, hiszen játékban marad, bizonyíthat, azaz kelendőbbé válhat, ráadásul így van esélye arra is, hogy Marco Rossi újra meghívja a válogatott keretébe.

Imponáló, ha egy sportoló tud egyet hátralépni azért, hogy később kettőt léphessen előre.

Azt biztosra vehetjük, hogy elsősorban nem a pénz a legfontosabb mozgatórugó, ezen a téren a magyar élvonal versenyképes több európai bajnoksággal összevetve is.

Illetve, a pénz ott mégis belép a képbe, hogy jóval magasabb színvonalú labdarúgásban többet is lehet keresni, de ehhez ott helyt is kell állni hozzá.

És a gond éppen itt érhető tetten: menedzserek mondják, ma sok magyar fiatal egyáltalán nem akarja magát kipróbálni külföldön. Ez első hallásra érthetetlenül hangzik, hiszen nem is túl régen még minden vágyuk az ellenkezője volt, mentek volna bárhova, a légiós lét mindennapos álomnak számított.

Most azonban egy átlagos holland vagy egy belga csapat nem vonzó. Annyit, mint ott, itthon is lehet keresni már tizenévesen, akár sok játék nélkül is, ott viszont harcolni kellene a helyért ugyanannyi pénzért, mint emennyiért itt nem kell megfeszülni, és alig-alig hallani olyanról, aki vállalná szakmai okokból, tehát a fejlődés érdekében azt, hogy holnap kicsit kevesebb jut a zsebébe, hogy aztán holnapután a mainak a többszörösét is kaphassa.

Ironikus: a sok pénz is lehet az előrelépés gátja. Persze csak olyan közegben, amelyben mindez nem a teljesítményen múlik.