Feladtuk volna a levelezést?

A mai rohanó tempóban szinte senkinek nincs ideje a másikra és így nem csak a barátainkkal, családunkkal töltött időt veszítjük el, hanem a lehetőséget is arra, hogy szebbnél-szebb emlékekkel gazdagodjunk, jobbnál-jobb tapasztalatokat gyűjtsünk.

Gyakran hallani, hogy régen az egész család együtt töltötte a hétvégét, de a hétköznapi esténken is együtt vacsoráztak, aztán jókat beszélgettek. Erre napjainkban azonban alig van esély. A gyakran éjszakákba nyúló munka, tanulás mellett fel sem tűnik, hogy egy újabb nap, egy újabb hét telt el anélkül, hogy akár egyetlen kellemes délutánt is együtt töltöttünk volna.

A 17-18. században már készültek képeslapok, azonban még csak kis példányszámban. Az internet megjelenéséig minden ünnepet ilyen szempontból is nagy előkészület előzött meg. Napjainkban viszont már alig küldünk igazi levelet, üdvözlőlapot.

A postaládákat reklámanyagok, számlák töltik meg. A levélírás hagyománya kiveszőben van. A születésnapi, névnapi köszöntőket, gratulációkat, ünnepi jókívánságokat – főként a fiatalok – egy rövid e-maillel, pár karakteres SMS-sel rendezik.

Nagyanyáink és szépapáink még csak levél útján tudtak üzenni, kapcsolatba lépni egymással, ismerőseikkel, barátaikkal. Levelek tömkelegét írták meg és őrzik mind a mai napig. Most mégis furcsa tekintetekkel, megrökönyödött arcokkal találhatjuk magunkat szemben, ha valaki valakinek levelet szeretne írni.

A mai fiatalok sajnos nem csak nem akarnak, de nem is tud szerelmes levelet írni. Gondolataikat, élményeiket, kérdéseiket nem tudják megfogalmazni, még a címzéssel is bajban vannak. Ennek oka többek között az is, hogy viszonylag kis szókinccsel rendelkeznek, hogy egy sms-t vagy emailt nem kell túlbonyolítani, hangulatjelekkel válthatjuk fel a míves szavakat. Más kérdés, hogy megéri-e. Kár, hogy manapság már nem csak a címzett lehet ismeretlen, hanem a címzés, sőt, a papíralapú "nagy beszélgetések és vallomások" is.