texas

2018.11.15. 11:17

Hiába tiltakoztak, végrehajtották a halálbüntetést

A nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték a 64 éves Roberto Moreno Ramos mexikói állampolgárt Texas amerikai szövetségi államban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.

A még 1993-ban kiszabott halálbüntetést a huntsville-i börtönben hajtották végre méreginjekcióval.

Ramos 1992-ben megölte feleségét és 7, illetve 3 éves gyerekét a mexikói határhoz közeli Progresso városában. A mexikói férfi ügyvédjei az elmúlt 25 évben azzal érveltek, hogy védencük mentális zavarokkal küzd, és beszámíthatatlan.

A mexikói állam és jogvédő szervezetek kifogásolták, hogy az amerikai hatóságok nem biztosították Ramos jogát arra, hogy a mexikói konzulátuson keresztül lássák el védelmét.

A mexikói kormány hétfőn leszögezte: a 64 éves férfi kivégzése „az emberi jogok és a nemzetközi törvények vérlázító megsértését” jelenti. A halálbüntetés végrehajtását ENSZ-szakértők is bírálták.

Mexikó 2003-ban panaszt nyújtott be a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságnál, amely az ügy újbóli kivizsgálásának szükségessége mellett foglalt állást. Ezt azonban az amerikai legfelsőbb bíróság 2008-ban elutasította.

Azóta öt mexikói állampolgáron hajtották végre a halálbüntetést az Egyesült Államokban. Idén eddig összesen húsz embert végeztek ki az országban, közülük tízet Texasban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!