tilos

2021.03.11. 18:01

Avarégetési kisokos: alapvetően tilos, de az önkormányzat engedélyezheti

A tavasz beköszöntével elkezdődnek a kerti munkálatok, a kertes házak táján elkezd felgyűlni a zöldhulladék is. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Varga Mihály Sebestyén főhadnagy kiemelte: amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatok döntenek arról, hogy engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, akkor milyen feltételekkel.

Raffael Veronika

Man feeds an outdoor garden burn pile.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A január 1-től érvénybe lépett szabályok szerint országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése. Amely város önkormányzata nem ad ki erre vonatkozólag szabályozást, ott továbbra is az égetés tilalma van érvényben. Ahol ez szabályozva van, ott általában az önkormányzatok honlapján informálják a lakosságot arról, hogy mely napokon, milyen időszakban engedélyezett az égetés.

Varga Mihály Sebestyén főhadnagy elmondta: a veszélyhelyzet leteltével viszont országosan újra tilossá válik a zöldhulladék-égetése.

– Fontos elkülöníteni a zöld hulladék égetést és az egyéb célú tűzrakást, mint a bográcsozás, szalonnasütés. Ez utóbbi engedélyezett. Ám azon lakosok, akik a tilalom idején mégis égetéssel szabadulnak meg a kertben keletkezett növényi hulladéktól, 20 és 60 ezer forint közé eső helyszíni tűzvédelmi bírsággal súlyhatóak. Az okozott kár függvényében, illetve ha a tüzet tűzoltói vonulással kell megszüntetni, a pénzbírság összege elérheti akár a 3 millió forintot is – részletezte a szóvivő.

A zöldhulladék kategóriájába a kertben, vagy kertészeti tevékenység során képződő növényi eredetű hulladék tartozik, melyek jellemzően növények nyesedékei, elszáradt zöldek, gallyak, illetve levelek. A megyei székhellyel is rendelkező NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője, Uhrin Tamás elmondta: a zöldhulladék gyűjtését az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatói Terv (OHKT) előírásai alapján biztosítják a társaság által ellátott településeken.

– A külterületen folytatott tarlóégetés engedélyezhető tevékenység. A szándékot öt nappal az égetés előtt be kell jelenteni a katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján található formanyomtatvány segítségével, melyben jelezni kell, hogy hol, mekkora területen történik majd az égetés.

Fontos, hogy minden esetben, amikor szabadtéri tüzet gyújtunk, tájékozódjunk az aktuális szabályozásokkal kapcsolatban; ügyeljünk arra is, hogy mindig legyen a helyszínen megfelelő mennyiségű, a tűz eloltásához szükséges oltóanyag is. Szintén lehetséges külterületen a szalonnasütés, bográcsozás is. Ha nincsen tűzgyújtási tilalom, a megfelelő előkészületek mellett rakhatunk tüzet az erre kijelölt helyeken – egészítette ki Varga Mihály Sebestyén.

Összegyűjtik a zöldhulladékot

– Januárban kétszer történik a fenyőhulladék, míg április-november között minimum havonta egyszer történik a klasszikus zöldhulladék gyűjtése. A gyűjtés során zsákokban, és összekötegelve lehetséges a zöldhulladékok kihelyezése. A kihelyezhető mennyiségeket külön önkormányzati rendeletek befolyásolják. Meghatározott településeken – ahol erre a közszolgáltatói szerződés kitér – gyűjtőzsákot is biztosítunk a gyűjtés elősegítése érdekében. Ezeken a településeken további zöldhulladék gyűjtőzsákok vásárolhatóak az ügyfélszolgálatokon. A gyűjtés során a fűnyesedék és a gyom zsákolva, míg a faágak, gallyak összekötegelve helyezhetőek ki. A kötegelés során maximum 1 méter hosszúságú és 5 centiméter átmérőjű kötegek kihelyezése lehetséges – taglalta az ügyvezető.

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint megfelelő alternatív megoldás lehet a kertes házakban élők számára a kerti hulladékot komposzt­anyagként újrahasznosítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában