2019.08.02. 11:30
Bontási munkálatokkal kezdték a komáromi szolgáltatóház építését
Nonprofit szolgáltatóház épül Komáromban, melynek építésének munkálatai a napokban megkezdődtek. A területen játszóteret is kialakítanak.
Elkezdték a bontási munkálatokat
Forrás: 24 Óra
Fotó: Nagy Tamás
A napokban bontási munkálatokkal elkezdődött a nonprofit szolgáltatóház és környezetének kialakítása a város központjában található Gyár utca 12. és Bajcsy-Zsilinszky utca 29. alatti egybefüggő, mára teljesen kihasználatlan, úgynevezett volt Raksped területen.
A projekt célja, hogy egy több célcsoport által igénybe vehető közérdekű és közhasználatú funkciókat ellátó szolgáltatóház, egy családbarát játszótér, valamint járdák és parkolók épüljenek. Emellett a rehabilitációba bevont területen kiépül a térvilágítás, távközlési és kommunikációs hálózat, valamint a csatornázás is megvalósul.
A vasútállomás és a buszpályaudvar közelsége miatt a terület mellett elvezető úton közlekedő- és parkoló felületeket, kerékpársávot és kerékpártárolót is kialakítanak a nonprofit szolgáltatóház és a játszótér megközelítésére, valamint a vasúti és a buszpályaudvar utasai és a turisták számára. Az 570 millió forintos támogatásból és több, mint 400 millió forintos önkormányzati önerőből megvalósuló beruházás várhatóan 2020. szeptemberében fejeződik be.