Környe

2018.03.26. 11:42

Biztonságosabb lesz a vasúti átkelő

Falugyűlést tartottak a település idei fejlesztési tervéről és költségvetéséről Környén A vasúti gyalogosátkelő problémája is megoldódik a jövőben.

V. T.

Biztonságosabbá teszik a vasúti gyalogátkelőt

Fotó: Mazán T.

A település költségvetése is a falugyűlés témája volt a településen. Beke László polgármester elmondta: az önkormányzat elvárt adófizetési kötelezettsége, amelyet az iskola teljes államosítása miatt fizet, majdnem 54,5 millió, miközben az iskola működtetési költsége a település számára 31 millió forintot jelentett, a tankerület pedig tavaly januártól szeptemberig összesen 940 ezer forintot fordított az iskolára.

A számokból látható, hogy az iskolaműködtetés céljából a községre kivetett szolidaritási adó csaknem fele más állami forrásokat erősít és nem a környei iskolára fordítják – fogalmazott a polgármester.

A falugyűlésen hagyományosan az elmúlt év eseményeiről, beruházásairól, fejlesztéseiről, eredményeiről szólt Beke László. A falu tervezett költségvetése tavaly 2,2 milliárd forint volt, majd a teljesülése a decemberi módosítás után 2,6 milliárd forint lett, a tartalékkeret megközelítette a 885 milliót. A környei önkormányzat a sportcsarnok tervpályázatának győztesével az önkormányzat megkötötte a szerződést, a kiviteli tervek az első félévben készülnek el.

A Környe-Vértessomló kerékpárút tervezése, engedélyeztetése is megtörtént, a megvalósításhoz szükséges pályázat sikeres volt, már a támogatói szerződést is megkötötték – tudtuk meg Beke Lászlótól. A tervek szerint megújultak a belterületi utak az Arany János, a Rózsa és Rákóczi, a Koltói utca, valamint a Kisfaludy köz. A munkákra 122,3 milliót fordított az önkormányzat.

Nemcsak a vasúti átjáró, de a mögötte levő gyalogátkelő is biztonságosabb lesz
Fotós: Mazán T.

A Beloiannisz utca Kecskéd felőli végén korábban minden második oszlopon volt lámpa, ezért az önkormányzat mindegyikre közvilágítási lámpatestet szereltetett fel. A vasúti átjáró utáni gyalogátkelőnél is egy lényegesen erősebb fényerejűt helyeztettek el. A polgármester elmondta: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közreműködésével különböző forgalomtechnikai eszközöket építenek ki, hogy biztonságosabb legyen a gyalogátkelő.

Tavaly megújult a tó nagy zsilipje is, mivel már a 2010-es árvíz is megmutatta, hogy a tartó-, ill. mozgató szerkezete sok helyen eldeformálódott, pályázati forrás hiányában a helyhatóság önerőből valósította meg a 21,6 milliós beruházást, melyet a tó leengedése nélkül kellett elvégezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában