Üzleti átalakulás

2019.04.21. 06:17

Május 6-án indul az új Takarékbank Zrt.

Az ügyfeleknek számos előnnyel jár a takarékok egyesülése: egységesített, versenyképes termékeket vehetnek igénybe.

A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank Zrt.

Az átállást biztosító bankszünnapok alatt, május 1-6-a között nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem működik a netbank és a mobilapplikáció, nem lehet utalásokat kezdeményezni és fogadni.

A pénzintézet tájékoztatása szerint az új Takarékbank a Takarék Csoport központi bankjának vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait is átveszi.

Az új Takarékbankhoz a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik majd.

A közleményben felidézik: a Takarék Csoport jelentős üzleti és szervezeti átalakuláson megy keresztül. A 2010-es évek elején még több mint 120 kisebb-nagyobb takarékból álló integráció 2017 végére 12 regionális takarékban egyesült. Tavaly november 30-án a csoport központi bankjának közgyűlésén a takarékok úgy döntöttek, hogy 2019. október végéig egyetlen új, ízig-vérig korszerű, országos lefedettségű kereskedelmi bankban egyesülve folytatják tevékenységüket.

Ennek első lépcsőjeként kezdi meg működését 2019. május 6-án az új Takarékbank Zrt. a Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével,

úgy, hogy a Pannon Takarék Bank Zrt. és a B3 Takarék Szövetkezet beolvad a Mohácsi Takarék Bank Zrt.-be, amely ezzel egyidejűleg Takarékbank Zrt.-re változtatja a nevét. A Csoport központi bankja, amely MTB Zrt. elnevezéssel működik tovább, lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát ruházza át az új Takarékbank Zrt.-re – írták.

Közölték:

bár a társaságok cégjogi egyesülése és az állományok átruházása már április 30-án megtörténik, a Takarékbank – egy kétnapos banki átállást követően – várhatóan május 6-án kezdi meg működését.

A bankfiókok május 6-án, hétfőn reggel nyitnak ki, akkortól lehet újra használni a netbankot és a mobilapplikációt, akkortól lehet átutalásokat lebonyolítani, és akkor könyvelik el a 2019. április 30-a után érkezett megbízásokat. Addig, az átmeneti időben, a számlatulajdonosok az ATM-ekből a 2019. április 30-i egyenlegük erejéig tudnak pénzt felvenni, ugyanezzel a kerettel használhatják bankkártyájukat is. A bank több körben részletesen tájékoztatta az ügyfeleket az átalakulás technikai részleteiről – közölték.

Mint írták,

az ügyfeleknek számos előnnyel jár a takarékok egyesülése: egységesített, versenyképes termékeket vehetnek igénybe, mint bármely nagy kereskedelmi bankban, a bevezetendő közös, modern informatikai rendszer az eddigihez képest egyszerűsíti és gyorsítja a kiszolgálást. A folyamat végén pedig elérhetővé válik a teljes, országos átjárás: az ügyfelek az ország bármely takarék-fiókjában intézhetik majd ügyeiket.

„Az országos lefedettségű, a hazai pénzintézetek közül a legnagyobb fiókhálózatot üzemeltető Takarékbank a helyi családok és generációk, valamint a helyi közösségek bankja kíván lenni. Az új Takarékbank jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kíván a piacra lépni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is széles körűen biztosítja ügyfelei számára” – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!