Friss hírek

2005.11.20. 13:05

Schröder meghatottan búcsúzott

Szombaton este búcsúztatták el ünnepélyesen a leköszönő német kancellárt, Gerhard Schrödert.

BAMA

Köszöntése és búcsúztatása teljesen rendhagyó volt, ilyenben még egyetlen német kancellárnak sem volt része, jelentette a helyszínről a Magyar Rádió berlini tudósítója. Az ünnepséget a hannoveri városháza előtti hermetikusan lezárt téren tartották. A német politikai, szellemi, társadalmi élet színe-java figyelte a fáklyás díszszázad tagjait és főként a férfiút, a könnyeivel küszködő Gerhard Schrödert, akinek előbb a Koldusoperából, majd a Porgy és Bessből játszottak részleteket a katonazenészek.

Egy friss felmérés szerint a németek csaknem 60 százaléka már-már zseniális teljesítményűnek értékeli a fél évvel ezelőtt még népszerűségének mélypontját átélt politikust. Most azonban hősként ünneplik. Politikai ellenfeleiből, a keresztény pártokból az elmúlt hetekben barátok, szövetségesek lettek. Schröder szociáldemokratái pedig egy nyilvánvalóan vert helyzetből kormányon tudtak maradni. A nagy pártok közötti megbékélés alapján sokan abban reménykednek most Németországban, hogy kialakul a tartósnak ígérkező társadalmi béke is. Ez azért lenne szinte a csodával határos, mert a távozó kancellár fájdalmas, az egyszerű emberektől áldozatokat követelő reformokba kezdett, és e reformokat az Angela Merkel vezette, kedden hivatalba lépő új kormány folytatni fogja. Schröder a németek többsége szerint nagyformátumú politikusként vonul be a német történelembe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!