Siker

2024.04.09. 12:11

Remekelt a Diákolimpia döntőjében, a sérülés sem tántorította el a versenytől

A tavalyi negyedik hely után idén már dobogóra állhatott Prantner Ákos. A táti fiatal sportoló kőkemény edzésmunka eredményeként végzett második helyen az Országúti Kerékpár Diákolimpia országos döntőjében.

Walczer Patrik

Az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola 11.c osztályos tanulója immár négy éve kezdett el komolyabban foglalkozni a kerékpározással. Bár a sportág már eddig is végigkísérte az életét, a tavalyi Diákolimpiai országos megmérettetés nagyban megváltoztatta a biciklizéshez való hozzáállását.

A tavalyi negyedik hely után idén már dobogóra állhatott Prantner Ákos. A táti fiatal sportoló kőkemény edzésmunka eredményeként végzett második helyen az Országúti Kerékpár Diákolimpia országos döntőjében.
Prantner Ákos második lett a Diákolimpia országos döntőjében.
Forrás: beküldött

– Az előző évi verseny után elkezdtem komolyabban edzeni. Közben lehetőségem nyílt arra, hogy edzővel folytassam a felkészülést. Parti András többszörös magyar bajnok, háromszoros olimpikon mountain bike versenyző kezei alatt készülhettem az idei Diákolimpiára – árulta el Prantner Ákos.

Az idei év elején térdsérülést szenvedett, korra jellemző porclazulás miatt egy hónapos szünetet kellett tartania. A fiatal sportolóban bár tudatosult, hogy a csúcsformát nem tudja elérni a versenyig, de bízott edzőjében, aki a körülményekhez képest próbálta a legjobb eredményt kihozni belőle.

– Az időjárás nem volt kegyes hozzánk a debreceni fináléban, végig fújt a szél. Odafelé mintegy 80 kilométer/órás széllökések is voltak, visszafelé viszont hátszelünk volt, így nagyobb tempóban is tudtam haladni – mondta.

Széllel is megküzdött a Diákolimpia döntőjében

Prantner Ákos az amatőr kategóriában, vagyis a profi licenc nélküliek mezőnyében indult. A versenyzők egy perces időkülönbségekkel rajtoltak egy 5 kilométeres pályán, a távot oda-vissza is meg kellett tenniük, így a futam gyakorlatilag 10 kilométeres volt.

– Az már egy pozitív jel volt, amikor az előttem haladót leelőztem. Bár az időeredményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, a körülményekhez képest mégis jónak mondhatom. A sérülés és az időjárási viszonyok miatt ennél jobb eredményt nem tudtam volna elérni. Egyébként a verseny alatt összebarátkoztunk az ellenfelekkel, volt, akivel tavaly ugyanúgy egymás ellen versenyeztünk – tette hozzá.

A táti sportoló pályafutása még tovább ívelhet felfelé, hiszen edzője beregisztrálta őt az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetségébe. A tervek szerint az egész éves versenyprogram alapján több helyszínen is rajthoz fog állni, a célja, hogy az év végi összesített eredménylista alapján bajnoki trikót szerezhessen. 

Eredmények
Prantner Ákos a Diákolimpiás eredménye alapján tíz többletpontot kap majd a továbbtanulásnál, a felsőoktatási felvételi során. A sportoló megköszönte a Duna-Gerecse-Tát Sportegyesület elnökének, Csillag Csabának is a segítséget, hiszen ő biztosított számára olyan eszközt, ami révén könnyebben tarthatta a kapcsolatot az edzőjével. A kerékpárkomputernek köszönhetően pedig edzés közben is láthatta az eredményeit. A fiatal táti sportoló a Diákolimpia óta is versenyzett, április 7-én, vasárnap részt vett az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetség versenyprogramjában szereplő Kerékvár-Békás Időfutamon. Napos időben 38 kilométer/órás átlagsebességgel teljesítette a 18 kilométeres távot. A versenyen az U19-es korosztályban harmadik lett, ezzel pontot is szerzett és közelebb került az év végi összetett eredmény alapján járó bajnoki trikóhoz. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában