Horgászverseny

2024.05.09. 09:08

Majális-kupa: így haraptak a halak Komáromban

Ezúttal is megrendezték a hagyományos Majális-kupa horgászversenyt a Rüdiger-tónál. Kinek jobban, kinek kevésbé haraptak a halak, de jó hangulatból nem volt hiány a megmérettetésen.

Körtvélyfáy Dina

Polmüller Ferenc szervező elmondta, a Majális-kupa horgászversenyt már az 1980-as évek végétől szinte minden évben megszervezte a Komáromi Horgászegyesület. Az időjárás is a kegyükbe fogadta őket, hiszen szép napsütésben próbálhattak szerencsét a horgászok.

Bárány Lóránt három díjat is hazavitt a Majális-kupa horgászversenyről
Bárány Lóránt három díjat is hazavitt a Majális-kupa horgászversenyről
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Összesen 74,6 kilogramm halat pecázott ki a tizennyolc versenyző. Ketten ifjúsági kategóriában, a többiek pedig a felnőttek között indultak.

A felnőtteknél első lett Bárány Lóránt, aki 7,6 kilogramm halat fogott. Mint az eredményhirdetésen kiderült, triplán örülhetett, hiszen az egyesület legeredményesebb versenyzője címet is elnyert, ráadásul a legnagyobb hal is az ő horgára akadt. Második lett Haschek Tibor, harmadik Kovács Imre.

Az ifjúsági kategóriában Krócsány Gábor nyert 5,9 kilogramm hallal, második lett Gregus Marcell. A kupákat Kállai Ferenctől, az egyesület elnökétől vehették át. Május végén a fiatalokat szólítják meg, hiszen idén is megrendezik gyereknap alkalmából a Lurkó-kupát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában