Strand

2024.05.18. 06:55

Brigetio Gyógyfürdő: szombattól szabadtéren is lehet már csobbanni

Szombattól a komáromi Brigetio Gyógyfürdő a szabadtéri strandján is fogadja a vendégeket. Turi Bálint ügyvezető elmondta: felkészültek a szezonra, több felújítást is elvégeztek az elmúlt hónapokban. Most már csak arra várnak, hogy hétágra süssön a nap és minél többen látogassanak el hozzájuk.

Körtvélyfáy Dina

Az ügyvezető kiemelte, hogy a gyermekmedencéket felújították a Brigetio Gyógyfürdőben, a mélyebb vízű teljesen új csempét kapott, a sekélyebb medencének pedig a peremét csempézték újra, és új élményelemet is beépítettek. Igaz, hogy szombattól a gyermekmedencéket még nem lehet használni, ám a kicsiknek nem kell sokat várni rá, gyermeknapon birtokba vehetik. Ezen a napon több programmal is készülnek nekik, a pancsoláson túl 10 órától 16 óráig lehetőségük lesz kézműves foglalkozáson részt venni a Kemence Egyesület jóvoltából és légvár is várja majd a gyerekeket. 11 órakor pedig bábelőadást is megnézhetnek.

A Brigetio Gyógyfürdő strandja is várja a vendégeket
A Brigetio Gyógyfürdő strandja is várja a vendégeket
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Turi Bálint az elmúlt időszakban elvégzett munkák között említette azt is, hogy a Solaris Kempingben 17 faházat újítottak fel kívülről, a vizesblokkot teljesen felújították, a mellékhelyiségeket is korszerűsítették. A padlófűtés kiépítésének köszönhetően a Solaris Kemping vizesblokkja télen is használható lesz. Hamarosan napkollektorokat is elhelyeznek mindkét kemping vizesblokkjainak tetejére, hogy környezetbarát és energiahatékony szolgáltatásokat biztosítsanak. A pezsgőfürdőt télen újra használatba vehették a vendégek, a fedett termálmedence tetejére pedig új bitumenzsindely került.

A nyári időszakban programokból sem lesz hiány: kapcsolódnak a hagyományosnak mondható Strandok Éjszakája rendezvényeihez, vízi zumba/aerobik terveik szerint hetente lesz, és ismét bekapcsolódnak majd a vízipisztolyos rekordkísérletbe is.

Turi Bálint megemlítette azt is, hogy kialakítják a Brigetio Beach-et. Egy homokos, nyugágyas, napernyős plázst kell elképzelni. Lesz zene, trendi ételeket kínálnak a büfék, garantált, hogy jól érzi majd magát mindenki. Tervezik, hogy a közelgő labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia közvetítéseit élőben követhetik nyomon a vendégek a strand területén. Náluk is szurkolhatnak a magyar sikereknek a sportbarátok. Az olimpiai idején pedig nem csak szurkolni lehet náluk, hanem sportolni is, öt hétvégén különböző sportágakban mérhetik össze tudásukat a fiatalok, az olimpiaváró sport hétvégék keretében.

Jövőre ünnepel a Brigetio Gyógyfürdő 

Jövőre lesz 60 éve, hogy lenáztatási célból fúrtak kutat Komáromban és eközben leltek rá 1268 méteres mélységben a termálvízre. Két évvel később minősítették gyógyvízzé és mára már a vármegyei és a városi értéktár része is. Tóth István, a Rostkikészítő Vállalat telepvezető igazgatója volt az, aki Komárom gyógyvizének megtalálásában jelentős szerepet játszott. Lánya kereste meg a gyógyfürdő vezetőségét, hogy édesapjának emléktáblát szeretne állíttatni a fürdő területén. Az emléktábla 2018 óta a fürdő főépületében, a pénztárnál található. Természetesen 2025-ben megemlékeznek a 60 évvel ezelőtti eseményről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában