A magyar költészet napja

2024.04.11. 14:58

A versek bűvöletében telt az Árpádosok napja

Rendhagyó módon ünnepelték meg a magyar költészet napját és egyben József Attila születésnapját a Tatabányai Árpád Gimnázium diákjai. Fókuszban a versek álltak.

Kemma.hu

Az egyik tizedik osztály harminc tanulója irodalom óra keretében József Attila verset olvastak az Árpád tér járókelőinek. Az apropó nem volt más, mint a magyar költészet napja, valamint József Attila születésnapja.

A versek bűvöletében: járókelőknek szavaltak az Árpádosok
A versek bűvöletében: járókelőknek szavaltak az Árpádosok
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

– Úgy láttuk, hogy mindkét fél, a diákok és a járókelők is jól fogadták az ötletet. A fiatalok azért, mert valóban rendhagyó a tanóra, és elég szokatlan, hogy tanteremen kívül tartjuk. Akiket megállítanak, szívesen veszik a verseket, megállnak néhány gondolat erejéig, és megköszönik, hogy egy pár perc erejéig egy kis szépséggel megajándékozzák őket a diákok – emelte ki Kántor Péter, a Tatabányai Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese, magyar nyelv és irodalom szakos tanára.

Fókuszban a vers

Az intézmény aulájában szintén a magyar költészet napjára emlékeznek.

– Kihelyeztünk egy úgynevezett versmikrofont, amely a szünetekben aktív, és bárki odaállhat és bármilyen verset elszavalhat az ott tartózkodóknak. Ezenfelül egy „posztfallal” is készültünk, amelyre egy szabadon választott verset bárki felhelyezhet. Itt is a fiatalok megállhatnak és elolvashatnak egy verset vagy, ha kedvük van, ők is írhatnak. Így gyakorlatilag a versek bűvöletében telik a nap – tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában