Bajna

2024.02.21. 18:03

Közösségi tér születik a futballpálya mellett

Fontos fejlesztés valósult meg, méltó körülmények között rendezhetnek programokat. Újabb ékes példáit láthatjuk a településen a pályázati pénzek megfelelő felhasználásának, ahol közösségi tér is létesül.

Walczer Patrik

Előző év végére, a határidőknek megfelelően befejeződtek annak a szabadtéri színpadnak a kivitelezési munkálatai, melyet a Magyar Falu Program keretében elnyert mintegy 20 millió forintos támogatásból a futballpálya mellett építettünk meg – közölte lapunkkal Pallagi Tibor polgármester. Ez egyébként az első jelentős fejlesztés volt a helyszínen, melyet egy közösségi tér létrehozása követ majd.

Fontos fejlesztés valósult meg, méltó körülmények között rendezhetnek programokat. Újabb ékes példáit láthatjuk a településen a pályázati pénzek megfelelő felhasználásának, ahol közösségi tér is létesül.
Új közösségi tér létesül, színpad épült a bajnai futballpályánál
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

Általános tapasztalatok szerint mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az önkormányzatoknak akkor, ha egy-egy nagyobb szabású rendezvény alkalmával, megfelelő létesítmények hiányában színpadot kell bérelniük. Emiatt érthető, hogy Bajnán szükségük volt egy olyan szabadtéri színpadra, melyeket különböző eseményekkor, például díjátadó ceremóniák alkalmával igénybe vehetnek. Pallagi Tibor elmondta, hogy a sportpálya mellé megálmodott állandó színpadot Dankó Kristóf okleveles építészmérnök tervezte.

Új közösségi tér születik

Az említett szabadtéri színpad ugyan elkészült, de a sporttelep és környezetének fejlesztése ezzel nem ért véget. Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban (TOP Plusz) mintegy 99,5 millió forintot nyert el közösségi tér kialakítására. A község polgármestere az utóbbi projekt kapcsán elmondta: a fejlesztésre azért van szükség, hogy a falunapokat, gyereknapokat, illetve a további programokat megfelelő körülmények között rendezhessék meg. A pályázat útján elnyert támogatásból vizesblokkokat, egy fedett kis terasszal ellátott klubhelyiséget fognak kialakítani. Pallagi Tibor elárulta: a távlati terveik között szerepel, hogy később árusítóhelyekkel bővüljön az új közösségi tér, ahová pályázat útján tér- és utcabútorokat is szeretnének majd telepíteni.

Megjegyezte: a település domborzati viszonyai miatt alig vannak sík területek, így a sportpálya környezete a legmegfelelőbb helyszín egy új közösségi tér kialakítására. Egyúttal köszöni Erős Gábor országgyűlési képviselőnek és Popovics Györgynek, a vármegyei közgyűlés elnökének az eddigi pályázatokban, illetve külön, a februártól működő bölcsőde létesítéséhez nyújtott segítséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában