Kiképzés

2024.01.14. 07:00

Ha ezeket tudja a kedvenced, jó rendőrkutya lehet belőle +videó

A rendőrség átlagosan 500 ezer forintot fizet azokért a kutyákért, amelyekről úgy vélik, alkalmas lehetnek szolgálatra.

Elek Gábor kutyás rendőr két négylábú kollégájával, Ikonnal és Dézivel

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Két új szolgálati kutya erősíti a vármegyei rendőrséget. Mint arról korábban beszámoltunk: tavaly tavasszal az öt esztendős Dézi, majd decemberben a három éves Jaffa került állományba. Ők már mindketten szolgáltak korábban máshol, így már képzett rendőrként állhattak munkába. De természetesen ők sem rendőrkutyának születtek. Hosszú folyamat, sok tanulás és komoly kiválasztás után kerültek a rendőrség kötelékébe. A Kemma.hu utánajárt, hogy milyen négylábúból lehet rendőrkutya. 

Ebben Elek Gábor rendőr alezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság Kutyás Szolgálati Alosztályának vezetője volt a segítségünkre, akinek két kutya is segíti munkáját. Ikon, egy 4 éves németjuhász, aki imádja a labdát, bármit megtesz, hogy játszhasson kedvenc játékával. Dézi, egy 5 éves hollandjuhász, aki nőstényként már kicsit válogatósabb, őt holmi játékkal nem lehet munkára ösztönözni. Viszont imádja a hasát, pontosabban egy bizonyos jutalomfalatot, aminek ígéretére a legengedelmesebb kutya lesz pillanatok alatt. 

Mindkettőjük nyomkövető képzést kapott, de gazdájuk szerint Ikont nem teszi boldoggá ez a feladat, nem csinálja teljes szívvel, így hamarosan személykeresés képzésre megy. A különbség nagyvonalakban annyi, hogy a nyomkövetésnél a földön, míg a személykeresésnél a levegőben keresi a szagot az állat. De természetesen ennél sokkal összetettebb mindkét feladat. 

Azonban ezekből is látszik, hogy a két rendőrkutya mennyire különböző személyiség és így különböző feladatokra lehet őket bevetni. Pontosan ezért a rendőrkutyák kiválasztása egy nagyon összetett és sokrétű folyamat. Az alezredes elmondta, hogy két lehetőség van, hogy egy kutya bekerüljön a rendőrség kötelékébe. Egyik, ha egy rendőr egy ígéretes kölyökkutyát vesz magához, aminek azonban a képességeit ekkor még nem lehet tudni. Felneveli és tanítja, amíg kiderül, hogy valóban megfelel-e a képzésre. Ez a rizikósabb, mert nagyjából 10 hónapos korára fog kiderülni, hogy egészségügyileg alkalmas-e. Ekkor a kutya a rendőr tulajdonában van, és ott is marad akkor is, ha szolgálati kutya lesz belőle, a rendőrség azonban vállalja az ellátásának a költségeit.

A másik lehetőség az úgynevezett kutyakiválasztási eljárás, ismertebb nevén kutyavásár. Ez általában a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelyén zajlik és a rendőrség honlapján, illetve Facebook-oldalán meghirdetett időpontban bárki elviheti rá kutyáját. Főleg németjuhászokat, malinois-kat, hollandjuhászkutyákat, illetve ezen fajták keverékeit várják, de természetesen bármilyen eb részt vehet a kiválasztáson.

A kutyás rendőr elárulta, hogy a rendőrség kötelékében két spániel is szolgál, de volt már példa arra, hogy yorkshire terrierből egy nagyon ügyes kábítószerkereső kutya lett. Mint mondta: nagyon kényelmes, kompakt kutya. Felteszik a polcra és könnyedén végig tud vizsgálni mindent. 
Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden megunt négylábú kedvencből lehet szolgálati kutya. Ugyanis a kiválasztásra sajnos sokszor az ilyen állatokat hozzák el. Azonban, hogy átmegy-e a rostán egy hosszú folyamat dönti el.

Elek Gábor elmondta, hogy először minden állatot megröntgeneznek, hogy látszik-e bármilyen elváltozás a csontozatán, ami miatt alkalmatlan. Hiszen a szolgálat közben nagy fizikai megterhelés éri a kutyát. Főleg, ha őrző-védő, vagyis járőrkutyának választják ki. A fizikai vizsgálatot követi egy idegrendszeri vizsgálat, ami igazából a lövéspróba. Azt nézik, hogy az állat hogyan reagál a hirtelen, hangos durranásra. 

– Kettő reakció a megfelelő. Az egyik, hogy nem csinál semmit. Az én németjuhászom, Ikon például ilyen. Meg se rezzen a lövés hangjára. A másik, hogy támad a hangra, például ugat. Ez mutatja azt, hogy nem fél, hanem szeretné elhárítani a támadást. Dézi ilyen, így ő például az egész szilvesztert végig ugatta keresve a zaj forrását és annak okozóját, míg Ikon átaludta a durrogtatásokat – mesélte a rendőr. Ha egy kutyát őrző-védő feladatokra szeretnének, akkor számára nagyjából lezárul a kiválasztási rész. Azonban, ha kereső, vagy úgynevezett kétfázisú kereső és őrző-védő kutyát szeretnének, akkor jönnek a következő feladatok, a különböző keresések. Természetesen itt sem könnyítik meg a jelöltek dolgát.

– Három keresést kell a kutyának teljesítenie. Kétszer egy eldobott labdát kell megkeresnie. A kiképző megmutatja a jelöltnek a labdát, majd eldobja és pár másodperc múlva a gazdi elengedi. Ez nagyjából elég, hogy a kutya elveszítse szemével a pattogó, guruló labda helyét. A mozgását, a viselkedését figyelik, hogy mennyire használja az orrát keresés közben. A feladat közben fent van- e farka, pörgeti-e, vagyis mennyire élvezi a munkát – magyarázta a feladatot a szakember, aki hozzátette a harmadik keresés ennél is összetettebb.

– A harmadik feladatnál már azt is nézik, hogy mennyire gondolkodik a kutya. A megmutatott labdát nem eldobják, hanem felakasztják egy magasabb pontra. Itt a kutyának észre kell vennie, hogy már nem a földön kell, hogy keresse a nyomot, hanem az úgynevezett légszimatát kell használnia, vagyis a levegőben keresni a labda nyomát. Vannak olyan keresési feladatok, kábítószer, vagy robbanóanyagkeresés, ami akár egy polcon, a magasban is lehet - tette hozzá az alezredes. 

A szakember szerint ezeket a feladatokat lehet már korábban is gyakorolni a kutyával, azonban egyáltalán nem biztos, hogy amit otthon a kertben megcsinál, azt a vizsgán is teljesíti. 
– A vizsga helyszíne direkt szagokkal szennyezett. A szolgálati állatok használják, oda járnak pisilni, kakilni, ott gyakorolnak. Ezek a szagok mind ismeretlenek a vizsgázó kutyának, amik aztán nagyon könnyen elcsábíthatják a feladattól. Itt pedig nagyon fontos, hogy egy keresés során ne veszítse el az érdeklődését, kitartását, koncentrációját az állat – szögezte le a kutyás rendőr.

Az egészségügyi és szakmai alkalmasság vizsgálatát követően a leendő szolgálati kutyák 25 napos megfigyelési időszakon mennek keresztül, ahol már többnyire leendő kutyavezetőikkel együtt vizsgálják a szakoktatók a kutyák és kutyavezetők alkalmasságát. Illetve ezen idő alatt kiderülhetnek olyan rejtett betegségek, viselkedési rendellenességek – például emberekkel, más kutyákkal szembeni túlzó agresszivitás –, amelyek a szolgálati alkalmazásra alkalmatlanná teszik az ebeket.

Elek Gábor azt is elmondta, hogy a rengeteg elvárás és feltétel ellenére mégis miért éri meg szolgálati kutyának adni kedvencünket.
– A rendőrség minden kiválasztott kutyáért fizet, átlagosan mintegy 500 ezer forintot. Attól függően, hogy milyen feladatokra választják ki az állatot - árulta el az alezredes. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában