Elvetették

2023.11.08. 20:03

„Az élet kenyere, a kenyér élete” - ősbúza volt a téma a tatai konferencián

Az alakor búzáról tartottak előadást Tatán, az az Esterházy Nyári Lakban november 8-án, szerdán délután.

Goletz-DeáK Viktória

Az angolkerti Kiskastélyban rendezték az ősbúzáról szóló konferenciát

Forrás: 24 Óra

Fotó: G. D. V.

A konferenciát a Természetes Életmód Alapítvány, és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt szervezte „Az élet kenyere, a kenyér élete” címmel. A részvétel ingyenes volt, de regisztrációhoz kötött. Az előadásokon pedig a Tata Település Értéktárába került ősbúzával, az alakorral ismerkedhettek meg a vendégek.

Labanc Györgyi az alapítvány kuratóriumi elnöke a Kemma.hu-nak elmondta, hogy az alakor búzával Gyulai Ferenc archeobotanikus és egyetemi tanáron keresztül ismerkedtek meg. A szakember ugyanis a mezőket járva felkutatta és újra elterjesztette hazánkban az ősbúzát. 

– Ez a búza olyan beltartalmi értékekkel rendelkezik, ami a mai embernek hiánycikként jelentkezik a szervezetében. Először elkezdtük kipróbálgatni, hogy miket lehet belőle készíteni. A végén eljutottunk oda, hogy mindent lehet készíteni belőle. És ezt mutatja meg ma nekünk Gyulai Ferenc. Elvisz minket a múltba, megmutatja nekünk, hogy régen az emberek ezt hogyan használták tápláléként és hogy miért és hogyan tűnt el az életünkből. Illetve arról is mesél, hogy honnan tudja az ásatásokból, a feltárt sírokból, hogy alakorból készült a kenyér, amit megtaláltak – magyarázta labanc Györgyi. Hozzátette az előadásokat követően a résztvevők alakorbúzából készült ételeket is megkóstolhattak. 

– Csináltunk egy kis vendégváró asztalt. Tészta és kása kostolóval készültünk, ahol a résztvevők meg tudják kóstolni az alakor búzából készült ételeket – árulta el a kuratórium elnöke. 

Elvetették

Mint arról korábban beszámoltunk, Tatán a Malomkertben nemrég egy száz négyzetméteres területen vetettek alakor búzát. A föld megmunkálása, a vetés és majd tavasszal az aratás, illetve a búza feldolgozása is mind hagyományos eszközökkel és módon történik, amit a látogatóknak majd be is mutatnak. A búzából nyárra nagyjából annyi lisztet tudnak készíteni, hogy az államalapítás ünnepére megsüthetnek belőle három kenyeret. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában