Megyehét

2023.05.16. 19:40

Tatán szükség volt a Pótkerékre

A Megyehét elnevezésű esemény ezúttal a Májusi Zsongás nevet kapta. A tatai Esterházy-kastély előtti téren zenés-táncos programok várták a látogatókat, köztük színpadra állt a Pótkerék Együttes is.

Kemma.hu

A Pórkerék Együttes Tatán nyugdíjasokkal együtt lépett fel

Forrás: Ászár község hivatalos oldala/Facebook

– Tizenhat évvel ezelőtt alakultunk, de akkor nagyon sokan voltunk, harmincan. Ez volt a legnagyobb létszámunk. Akkor még Kerékteleki Dalkör és a Pótkerék Gitártrió néven szerepeltünk. A koronavírus-járvány után megcsappant a létszámunk, maradtunk összesen öten, majd még négyen jöttek, így jelenleg kilencen vagyunk – mesélte Sántik István, a Pótkerék Együttes egyik oszlopos tagja.

A saját dalaik mellett előrukkoltak egy kis meglepetéssel is a tatai eseményre.
– Ma népdalokkal is készültünk, egy kicsit modern hangszerelésben. Ebben az Ászári Nyugdíjas Klub van segítségünkre – tette hozzá.

Június 29–én Mezőörsön a Szociális Otthon lakóinak egy nyárindító műsort adnak, majd július 1–jén a bársonyosi óvoda harmincéves évfordulóján lépnek fel. Július 15–én a bakonyszombathelyi falunapon találkozhat az együttessel a nagyérdemű.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában