2018.05.03. 20:00
Mókusnak segítettek a dömösi madármentők
Lujzi élete nem sokon múlt: egy kutya szájából mentették meg. A kismókus azóta már túl van a műtéten is.
Egy kutya szájából mentették ki azt a kölyök európai mókust, ami, vagyis inkább aki, hiszen a Lujzi nevet kapta. A mókus végül a dömösi Birdmania Madármentő Központba került.
Márton Andrást, a mentőközpont vezetőjét Visegrádról hívták, hogy a rágcsáló bajba került. Az állatvédő egy felnőtt, harcias mókusra készülve kesztyűvel, hálóval felvértezve indult útnak. Végül egyikre sem volt szüksége.
– A helyszínen kiderült, hogy egy éppen futkosni kezdő gyerekmókus került bajba. Az alig tenyérnyi apróság a kutya elől egy fa tövében lévő gödörbe menekült, onnan védekezett harciasan – mesélte az állatmentő.
– Orra, pofácskája csurom vér volt, de mikor kivettem a fa mellől megnyugodva láttam, nem tüdőből vérzik. Otthon elsősegélynél kiderült, csak megkarmolta az orra érzékeny részét. Ami helyben is aggasztott, hogy miért a földön bújt el, és nem fölfelé menekült a biztonságos fára. Már csak otthon derült ki, jobb hátsó lábát alig használja, de a balt se tökéletesen. Mindkét lábán volt érzékelés, élet, de gyanús volt a komolyabb sérülés – folytatta András, aki miután kiderült, hogy legújabb védence kislány, Lujzának nevezte el. Az egyébként nagyon barátságos, bújós mókus dobozba került, hogy a budapesti Chiru-Vet állatorvosi szakrendelőben kapjon szakszerű ellátást – tette hozzá András.
– A röntgen után kiderült, hogy haránt törése van. A műtétet nem lehetett elkerülni. Szerencsére jól sikerült, Dr. Ipolyi Tamás összerakta a törött combcsontot péntek éjjel, szombat délelőtt már haza is hoztam. Közérzete, és étvágya jó, reméljük gond nélkül fog gyógyulni – mondta bizakodóan András.