Tragédia

2024.03.25. 12:43

Büntetőeljárást indított a rendőrség a halálos rallybaleset miatt

Büntetőeljárást indított a rendőrség a 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján bekövetkezett halálos baleset miatt – írja a police.hu.

Kemma.hu

Mint arról lapunk is beszámolt, március 24-én, vasárnap tömegszerencsétlenség történt a rallyn. A rendőrség közölte, hogy 12 óra 20 perc körül a 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között, a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, megcsúszott majd az út menti füves területen tartózkodó nézők közé csapódott. A police.hu tájékoztatása szerint a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az érdeklődőket tábla is figyelmeztette arra, hogy tiltott helyen tartózkodva figyelik a futamot.

rallyverseny, baleset, esztergom-nyerges rally
A szerencsétlenül járt autó, miközben éppen szállítják el a rallyverseny helyszínéről
Forrás:  24 Óra

Ismeretlen tettes ellen indult eljárás a rallyn bekövetkezett baleset miatt

A rendőrség azt is közölte, hogy a baleset következtében három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. Bár a közösségi oldalakon különböző szóbeszédek terjengtek arról, hogy az egyik elhunyt személy fiatalkorú volt, a police.hu-n megjelent közleményben az szerepel, hogy a halálos áldozatok között gyermek nincs.

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában