Varga Izabella: „Öröm, hogy minden este én fektetem le a gyerekeimet”

– Arany Jánoshoz milyen emlékek kötik?
– Az idén zsűritagként tértem vissza az Arany János Országos Balladamondó Versenyre. Utoljára 1991-ben jártam ott, ahol a legjobb külföldi versenyző díját nyertem el. Második lettem az összesített mezőnyben. De szép volt! A mai napig emlékszem mindegyik balladára, amit mondtam és amit tanultam. Akkor kezdtem el Arany János rajongóvá válni, amikor erre a versenyre készültem. Azóta is az vagyok.

– Jövőre lesz húsz éve annak, hogy megismerhettük a Barátok közt Nóráját. Meddig lehet ezt csinálni?
– Szerintem akár a végtelenségig, attól függ, van-e még lendület, van-e még szándék, van-e még ötlet. Az írók mindent megtesznek, hogy az
érdeklődést fenntartsák – ezzel a szakmai odafigyeléssel szerintem sokáig sikeres lesz még a sorozat.

– Mit adott a sorozat önnek?
– Elsősorban biztonságot. Ez a szó jut eszembe először. Nem csak anyagi értelemben, hanem arra, hogy két évtizeden át ugyanahhoz a csapathoz tartozni, ajándék az élettől. Gyerekszínész voltam a Vajdaságban és mindenkinek egyértelmű volt, hogy ez az én pályám. Minden lehetséges babért learattam akkor fiatalon, amit egy gyerek learathat. Műsort vezettem az újvidéki televízióban, minden megmérettetéskor a dobogó felső fokáról jöttem le és az volt a természetes, hogy Varga Izabella
színésznő lesz. Egy picit féltem ettől, mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, gyerekekre és családra vágytam. Tizennyolc éves voltam. Határozottan úgy éreztem, hogy nem összeegyeztethető ez az álom.

– Hogyan tud súlyozni a magánélet, a civil szerep és a színészet között?
– Pszichológusnak készültem. Aztán Magyarországra jöttem egy bőrönddel, és kézenfekvőnek tűnt a színészi pálya, mert el kellett tartanom magam. A zalaegerszegi színház stúdiósaként ösztöndíjat és lakást is kaptam, ráadásul az előadásokban pénzért statisztáltunk. Később pedig jött a Barátok közt, ami nekem olyat adott, amit úgy hívnak, kiegyensúlyozott és tartalmas hétköznapi élet. Színésznő vagyok, de az előadások nem éjszaka vannak. Öröm, hogy minden este én fektetem le a gyerekeimet, én olvastam nekik az esti mesét. Gyakorlatilag teljes családi életet tudok élni annak ellenére, hogy ez a szakmám.

– A pályája elején előnyt vagy hátrány jelentett, hogy határon túlról érkezett?
– Nagyon sokat hozzátett az egész színészi mivoltomhoz az, hogy honnan jöttem. Bármilyen furcsán hangzik, még a rossz dolgok is. Amikor az ember egy tragédia közepén van, amit nevezzünk háborúnak, és az, mint derült égből a villámcsapás jön, egy fordulópont. A túlélésért küzdöttünk. Utólag visszatekintve még ez is átértékelődik. Ez is hozzátartozik a sikereimhez.

– A sorozatban ügyvédnőt alakít. Mennyire áll közel a jogi pályához?
– Egyáltalán nem vonz az ügyvédi pálya. Küszködöm is elég rendesen a jogi hivatalos szövegekkel. Sokkal inkább az érzelmek és az emberi lélek iránt érdeklődöm. Elképzelhetetlen számomra, hogy paragrafusok döntsenek helyettem az érzelmeim helyett egy adott szituációban.

– Ad tanácsot a fiataloknak?
– A fiatalabbakkal foglalkozik egy szakember, akinek az a dolga, hogy bevezesse őket a forgatás rejtelmeibe. Így aztán nem szorulnak nagyon a tanácsainkra. Előfordult már, hogy kérdeztek, főként akkor, ha sok közös jelenetünk volt együtt. Mindig a legnagyobb barátsággal próbálom őket támogatni. Ez egy munkahely, és azt gondolom, hogy végtelenül kell tisztelni a kollégát, akkor is, ha hároméves vagy ha kamasz, és akkor is, ha egy kutyus.

– A gyerekek nézik a sorozatot?
– Még én sem. Maximalista vagyok, mindig azt látom, mit lehetett volna másként csinálni. A napi programok úgy alakulnak, hogy az esték felértékelődnek. Nem tévézéssel töltjük az időt, régebben pedig épp egybeesett a sorozat a fürdetéssel és a meseolvasással. Egy cipész sem vinné haza a lábbeliket, hogy még éjszaka nézegesse.