Plásztán Attila - pást, Príma Díj, sikerek

– Milyen út vezetett a Príma Díjig?
– A szüleim közül senki sem sportolt igazán. Mi testvérek viszont, mind a hárman. Ákos öcsém úszott és kardozott. A „kisebbik”, Soma pedig versenyszerűen frizbizett. Magam, tízévesen Ózdon, a szülőhelyemen ismerkedtem meg a vívással. Az a Szinyéri Gyula bácsi csábított el párbajtőrözni, akinek a kétszeres olimpiai bajnok, Stefanek Gertrúd felfedezése fűződik a nevéhez. Az akkori mesterem halálát követően, a nyolcvanas évek elején kerültem a Tatabányai Bányászhoz.

– Milyen erős volt a tatabányai vívósport, hogy anno éppen itt kötött ki?
– Hazánkban, a nyolcvanas években 21 első osztályú párbajtörőző volt. Ebből hét a TBSC-nél. A Tatabánya kétszer lett harmadik az országos csapatbajnokságon és egyszer második. Hegedűs Feri pedig tizenöt éve után, vidéki egyesület színeiben egyéni magyar bajnok lett. Négy felnőtt és számos korosztályos válogatottja volt a klubnak. A szakosztályt Nagy Antal Csaba irányította, edzőként Szamody Zsolt dolgozott, valamint az „Atya”, azaz Vass Imre. Ő az a szakember, aki 1965-ben megírta a Párbajtőrvívás című könyvét, amelyet joggal emlegetnek a sportág bibliájaként. Hát ilyen közegbe kerülhettem.

– Mikor jött a törés?
– A nyolcvanas évek végére a bányavállalat már nem tudta támogatni a klubot, és a versenyzőket sem. Hegedűs például arra jött haza az olimpiáról, hogy nem maradt csapata...

– Ekkor „alakult” az újságokban csak Tanács körúti Bányászként emlegetett együttes?
– Ezt egy kicsit meg kell magyarázni, hogy az olvasók is értsék. A Tatabányai Bányász megvált négy válogatott párbajtőrözőjétől. Az egykori társaim átköltöztek az akkori Tanács körútra, azaz BVSC-hez igazoltak. Huszonkét évesen magam is csak úgy maradhattam a szakosztálynál, ha edzősködöm, és eközben kellett megszerezni a különböző szintű edzői képesítéseket. Pedig még nagyon vívtam volna. Szerencsémre, gyorsan jöttek az edzői sikerek. A fiatalok szinte futószalagon szállították az eredményeket. Már bevallhatom, csak ez tartott annak idején sportág mellett, ez bírt a pályán maradásra.

– Hogyan lett „kétlaki” edző?
– Hegedűs Feri és Szikrai Pista 1993-ban újra élesztette a Tatai HAC vívószakosztályát. Megkerestek, csatlakozzam a stábhoz. Azóta vezetem a Tatabányai SC vívóinak edzéseit is. Tatán pedig lassan már tíz esztendeje a párbajtőr egyesület elnöke is vagyok.

– Mennyire eredményes a két műhely?
– Egyszer volt egy kis időnk összeszámolni. A két szakosztály eddig háromszáz bajnoki érmet nyert. Az utolsó három évben pedig tizenegy medált hoztak haza a fiatalok a világ- és Európa-bajnokságokról, valamint az ifjúsági olimpiáról. Ebből három, egyéni arany volt. Az is jó érzés, hogy az egykori tanítványom, Partali Csaba, akivel ma már együtt dolgozunk, tanítványa is ifjúsági olimpiai bajnok és világbajnok. Másik segítőm, Juhász Bence szintén tanítványomként kezdte.

– Ön nemzetközi FIE-bíró is, valamint a női kadett és junior válogatott kapitánya...
– Több mint tíz éve Splitben tettem le a bírói vizsgát. Hat éve pedig már a Magyar Vívószövetség bírók bizottságának is elnöke vagyok. A korosztályos nemzeti csapatoknál is csaknem tíz éve tevékenykedem...

– És már el is jutottunk a Príma Díjhoz, nemde?
– Már a jelölés óriási megtiszteltetés volt. Aztán, amikor a borítékot felnyitották, és elhangzott a nevem, könnyek szöktek a szemembe. Nagyon meghatódtam, és jóformán csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm. Néha elgondolkodom, milyen érzés lehetett a szüleimnek tizenhat és félévesen elengedni, hogy megvalósíthassam az álmaimat...

– Egy sikeres férfi mögött mindig áll egy nő is...
– Mögöttem kettő is. Hiszen rengeteg az elfoglaltságom, és a párom Nóra már 31 éve kitart mellettem, miközben szeretetben felneveltük Zsófi lányukat, aki már 29 éves.