táncdalénekes

2017.09.15. 20:00

Poór Péter szívesen segítene A Dalban

,,Nem az a fontos, az ember hány éves, / csak a szíve legyen fiatal.” Seress Rezső dalát az örökifjú Poór Péter is sokszor előadta már, de a színpadon sosem árulta el, hogy ő mikor született. Rédei fellépése után viszont a 24 Órának elmondta, hogy szeptember 20-án lesz 73 éves.

Palásti Péter

A rédei falunapon megbizonyosodhattunk róla: Poór Péter sármos megjelenése, közvetlen stílusa, magával ragadó kedvessége semmit sem változott. Változatlanul felkelti az érdeklődést, de figyelmet érdemel az is, amit a világot jelentő deszkákról lejőve, a kulisszák mögött tudunk meg tőle.

A második táncdalfesztiválon, 1967-ben előadta az Utánam a vízözön című dalt, melynek zenéjét Tomsits Rudolf szerezte, szövegét pedig Halmágyi Sándor írta. Pillanatokon belül vált az ország egyik kedvencévé, amit csak tovább fokozott a következő évben Németh Gábor és S. Nagy István ma is népszerű slágerével, a Piros tulipánnal.

Poór Péter: nem öreg, csak régóta fiatal, vallja

Mindebből logikusan lehetne következtetni arra, hogy ő mindig is a könnyűzene világába vágyott, de ez nem igaz. Úgy fogalmazott, hogy a táncdaléneklés csupán ,,mellékvágány” volt számára, mert már gyerekként is operaénekes akart lenni. Olyannyira, hogy tízéves korában ismert áriákat énekelt, amiben szüleinek is szerepe volt, hiszen mindketten tehetséges amatőr zenészek voltak. A család összes nőtagja jól zongorázott, édesapja nagyon szépen hegedült, és mindannyian kiválóan énekeltek. Ő maga nem csak magyarul, hanem angolul, németül és olaszul is ad elő dalokat, de csak angolul és németül beszél jól, olaszul – saját megfogalmazása szerint – csupán jó a kiejtése. Hangja viszont mindig, minden műfajban tiszta.

Öt gyerek, 12 unoka és két dédunoka

Poór Péternek 12 unokája és két dédunokája van jelenleg, s nem tesz különbséget köztük aszerint, hogy melyikük viszi tovább kizárólag az ő génjeit, illetve második feleségéét. Első házassága ideje alatt két fia és egy lánya született, majd felesége halála után hat évvel később ismét megnősült. Második párjának szintén van két felnőtt fia az előző házasságából, Péter elsőszülött fia, Dénes, vállalkozóként egy internetes céget irányít; testvére, Attila pedig egy nagy édesipari cégnél volt termelési igazgató, de a közelmúltban átment zenei pályára, s azóta jazzt zongorázik, zenét szerez és producerként is dolgozik. Lánya megmaradt a komolyzenénél: zongoraművésszé vált, de nem Poór néven, mert saját erejéből kíván boldogulni, és nem édesapja közismertségének köszönhetően. Családjáról még csak annyit, hogy anyósa 94 éves, feleségének nagynénje pedig február 4-én volt 100 esztendős.

Péter a sok-sok európai, amerikai és ausztráliai fellépés után ma is arra a legbüszkébb, hogy ő az egyedüli hazai énekes, aki a nemzetközi versenyekről sohasem jött haza valamilyen díj nélkül. Mindig az elsőnek járó elismerést vagy a közönségdíjat kapta meg. Épp ezért nagyon sajnálja, hogy például A Dal szervezői nem használják ki hatalmas nemzetközi tapasztalatát, pedig szívesen segítene. Megteszi viszont ezt tanítványainak, akik közül Rózsás Viktóriával együtt lépett fel Rédén, de hozzá hasonlóan nagyon nagy tehetségnek tartja a gecsei Tóth Tündét is. Velük ugyan nem, de szólóban énekel majd október 20-án a Papp László Sportarénában azon az esten, amelyet a fél évszázaddal ezelőtti táncdalfesztivál emlékére rendeznek.

Azt, hogy mit ad elő akkor, nem árulta el, de azt igen, hogy 73 évesen sem érzi magát öregnek, csupán olyan embernek, aki már régóta fiatal.

Címkék#Réde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában