beszámoló

2017.09.12. 13:49

Világgá mentek az oroszlányi bányászok (galéria)

„Néha le kell menni kutyába, hogy utána értékelni tudd, amid van” – vallja Dani Róbert, aki Szabó Dénessel nagy kalandra vállalkozott.

Szénási Szimonetta

Fotó: Szabó-Dani

A két túrázó, Szabó Dénes és Dani Róbert ismertsége régre nyúlik vissza, hiszen anno együtt dolgoztak a Márkushegyi Bányaüzemben. Már gyermekkorukban is szerették a természetet, a túrázást, barátságuk kezdetétől pedig együtt járják immár nemcsak az országot, hanem a világot is: legutóbb Korzikán, a GR20 elnevezésű magashegyi teljesítménytúrán bizonyítottak.

– Mit kell tudni a korzikai túráról?

Szabó Dénes: – A GR20 Európa legnehezebb magashegyi túrája. Észak-Korzikából indul, 170 kilométer hosszú, és 10 ezer méter szintkülönbséget kell leküzdeni. Összesen 15 etapból áll, körülbelül 15 nap alatt lehet teljesíteni, de ez a tempótól függ. Az út fele egyfajta vízválasztó, aki akar, ott ki tud szállni.

– Milyen nehézségű a terep?

Dani Róbert: – Volt olyan, hogy egy óra alatt mindössze 700 métert tudtunk megtenni. Szerintem ez mindent elmond.

– Mennyi idő alatt sikerült végigmennetek a túrán?

Sz.D.: – 26 nap alatt, de az utolsó egy hét már a tengerparti pihenés volt.

D.R.: – Még a tervezésnél ennyit szántunk a regenerálódásra, de valójában a mai napig, hetekkel az út után is érezzük a mikrosérüléseket a lábízületekben. De nagyon szerencsések voltunk, hiszen ezen kívül semmi bajunk nem esett, egyetlen sérülés nélkül mentünk végig.

A kemény munka után jár a pihenés

Dénesnek és Róbertnek sikerült teljesíteniük a GR20-at, de elmesélték, hogy bár sok túrázóval találkoztak, közül többen is visszafordultak, és nem mindenki volt olyan szerencsés, mint ők: sokan megsérültek, főleg lábsérüléseket szenvedtek a kemény terepen.

Hosszú a lista a két természetszerető túrázó mögött

A kérdésre, hogy merre jártak már eddig, kiderült, hogy szinte az összes megyei és számos más túraútvonalat bejárták már: a Gerecse 50, a Kékkör egyes részei, a Vérkör mind a lábukban van, illetve a Tátrát is bebarangolták, így nemcsak a hazai, de a határon túli utak sem hiányoznak a listáról. Az Oroszlány 60-ra még Róbert fia is elkísérte a párost, és a nevezetes El Camino is őrzi Róbert lába nyomát.

A kérdésre, hogy miért vonzza őket ezekben a túrákban, meglepő választ kaptuk:

„Inkább szeretnénk azokhoz a kevesekhez tartozni, akik képesek megcsinálni, mint azokhoz a sokakhoz, akik nem.”

– válaszolta Róbert.

Akár egy meditáció

Róbert tovább magyarázta a miértet: „Néha le kell menni a legaljáig, mondhatni kutyába, hogy utána itthon újra tudd értékelni, hogy víz folyik a csapból, ne adj isten, még meleg is az a víz, sőt ivóvized is van. Ott megérted, hogy milyen jó dolgod van itthon, hogy mekkora luxusban élünk. Itt kizárhatod a külvilágot, és csak annyit engedsz be, amennyit akarsz. Nincs rádió, tévé, és ki tudod üríteni az elméd. Úgy gondolkodsz, mint sehol máshol. Ehhez nemcsak a távolság kell, hanem elég idő is, hogy el tudj jutni ebbe a tudatállapotba.”

Egy úriember mindenhol úriember

Kivel szabad elindulni egy ilyen kemény túrára?

D. R.: – Csak olyannal, akivel teljes az összhang, hiszen csak ti lesztek ott egymásnak. Emellett fontos, hogy fizikailag is egy szinten legyetek, mert ha az egyikőtök megbukik, akkor mindketten „kiestek”.

Edzés, felkészülés

– Hogyan lehet készülni egy ilyen kihívásra?

Sz. D.: – Heti háromszor teljes menetfelszerelésben, a 22 kilós hátizsákkal felmentünk a Turul-emlékműhöz. Utólag azt mondjuk, hogy erre hatalmas szükség volt, mert a lépcsőzés során megéreztük, mely izmaink lesznek a leginkább igénybe véve. Érdekes, hogy a hát és a nyak milyen extrém terhelést kapott. Nyár elején megcsináltuk az Ultrabalatont is. Én két oroszlányi hölggyel és egy sráccal futottam váltóban, Robi pedig egyedül tekerte körbe, mint kísérőnk.

Róbert karján egy Buon Camino tetoválást is észrevettünk

– Ez az El Camino után született. Ennek a korzikainak is van nyoma: ez a cipőtalp – mutatta meg a karján a legfrissebb rajzot.

Melyik volt a legkeményebb része az útnak, kérdeztük.

– Az egész nagyon kemény volt – nevetett Dénes. – Mindig azt vártuk, hogy na, majd most jön egy könnyebb szakasz, de sosem jött.

–Ez így igaz – erősítette meg Róbert – csak egyre nehezebb lett. De megérte, bár úgy gondolom, ennek csak úgy van értelme, ha van valaki, akivel megoszthatod az élményt. Akinek megmutathatod, hogy milyen gyönyörű a naplemente, a táj, a kilátás, aki segít átvészelni a legkeményebb részeket. Ettől még lehettek csendben. Volt, hogy egy órán keresztül sem szólaltunk meg, de jó volt, hogy nem voltunk egyedül. Úgy gondolom, hogy ezt egyszer mindenkinek át kell(ene) élnie!

A túra maga nagyon kemény volt...

Bár a lépcsőzés jó edzésnek bizonyult, a korzikai sziklákra mégsem tudta felkészíteni a két túrást. Elmesélték, hogy néha annyira kemény volt a terep, hogy négykézláb tudtak csak haladni. Mivel nyár közepén indultak útnak, a hőség is nehezítette az utat, a legrosszabb mégis a vízhiány volt számukra: megesett, hogy a mosogatóvizüket itták, annyira ki voltak száradva. Voltak források, de csak a terep 20 százalékán, így csak ritkán tudták feltölteni a kulacsokat.

Csak a kalória

Kellett az energia

– Mit ettetek?

D. R.: – Krumplipürét olajos hallal – Mondhatni cukor volt, annyira jólesett. Volt még nálunk instant zabkása, energiaszeletek, az ivózsákot forrásvízzel töltöttük – már ha volt honnan. (nevet – a szerk.) Muszáj volt a súllyal spórolni, így főként szárított ételeket vittünk, például tésztát hússal. Ez mindössze 40 gramm volt, és elég finom. Vagy forrócsokoládé-port. Kellett a cukorból nyert energia. Azért a zöldségek, a gyümölcsök hiányoztak.

– Mi volt a túratáskában?

D. R.: – A zsákunkban volt egy váltószandál, egy váltóruha, 3 váltás fehérnemű. Mindent külön zacskóztunk. Ez azért fontos, mert ha elkap minket egy eső, nem ázik el mindenünk. És a biztonság kedvéért muszáj vinni gyógyszert is. Meg persze a sátrat és hálózsákot. Ami pedig kiemelten fontos: egy megfelelő bakancs.

„22 kiló plusz a szervezetnek iszonyatosan megterhelő. Hát még ha ezzel hátadon ugrálsz le a sziklákról.”

Sz. D.: – A hőség után következett az igazi pokol: jött a lehűlés, a sátorban egyszer 5 fokot mértünk. Néha a hideg miatt nem tudtunk aludni, annyira fáztunk. Ebben az időben még fürdeni sem lehetett. Arra nem lehetett itthon felkészülni, hogy milyen, ha három napig nem tudsz megfürdeni.

Légiós gyakorlat, vadlovak és a bika

Nem volt kérdés, ki fog félreállni

„Volt, hogy éjjel körbeállták a sátrunkat a vadlovak, gyakran dobogás és prüszkölés között aludtunk el. Aztán volt olyan is, hogy egy csapat felfegyverzett légiósba botlottunk, éppen gyakorlatoztak. Ennél már csak az volt ijesztőbb, mikor egy bika állt az út közepén. Természetesen mi tettünk egy jókora kerülőt, nem tessékeltük arrébb”. – mesélték el nevetve.

A magyar izotóniás ital

Róbert és Dénes egyik legjobb sztorija magyarként mi máshoz, mint a borhoz köthető: „Egy kemény nap után úgy éreztük, megérdemlünk egy liter bort. Ezt felöntöttük patakvízzel, ezzel mulattunk. Volt egy magyar fiú azon a helyen, így megbeszéltük, hogy majd azt mondjuk izotóniás ital.A slusszpoén pedig az, hogy mikor megjelent a srác, az első kérdése az volt: Mit isztok, izotóniásat? – természetesen dőltünk a röhögéstől.”

Magyar embernek  magyar sportital dukál

Amire nagyon kell vigyázni!

A két harcedzett túrás azt tanácsolja a kezdőknek, hogy válasszanak a könnyebb pályák közül. Nem szabad túl nagy falattal indítani, mert a kudarc nagyon lelombozó tud lenni. Az első utak legyenek rövidebbek és könnyebbek, aztán jöhetnek a nagyobb kihívások. Elég 10-20 kilométerrel kezdeni, nem kell rögtön nekivágni 70-nek. És a felszerelés is nagyon fontos: legyen túrabakancs, sportzokni, megfelelő ruházat. Sokan nem is gondolják, mennyi múlik a megfelelő felszerelésen.

A túra során rengeteg remek fotót készített a két világjáró, a legjobbakat pedig megosztották velünk is. Íme:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!