vidd haza!

2017.10.19. 20:23

Örökbefogadható kedvencek: lehet, hogy az ön álomkutyusa is köztük van!

A tatabányai Tappancs Állatmenhely vezetőjével az új örökbefogadási rendszerről beszélgettünk, galériánkban pedig megnézheti, milyen kutyusok gazdisodnának.

Szénási Szimonetta

Aki belép a tatabányai Tappancs Állatotthonba, készüljön fel, hogy a szíve egy darabját bizony ott fogja hagyni – hiszen ennyi édes, csillogó szemű, pamacsos vagy éppen szálkás szőrű, tömzsi, nyakigláb, kölyök és éltes korú farokcsóváló közül biztosan lesz, akibe beleszeret. Zsigáné Marosi Éva, a menhely vezetője bemutatta a mostani lakókat, és az örökbefogadás megváltozott menetéről is beszélgettünk.

– Most, hogy jön a tél, a hideg idő, gondolom, nehezebb a menhelyt működtetni. Mivel lehet segíteni?

– Igen, ilyenkor mindig nehezebb, főleg a fűtés megoldása okoz problémát. Most kötöttük rá a rendszert a központi gázra, ami elég drága. Élelemmel szerencsére jól el vagyunk látva, sőt még segíteni is tudunk a környékbeli menhelyeknek, így azt mondom, főként pénzbeli támogatásra lenne szükségünk, illetve férfi munkaerőre, hiszen a két kolléganő mellett kellene valaki, aki a nehezebb fizikai feladatokat is el tudja végezni. Emellett van egy mentorprogramunk is, lehet jönni akutyátsétáltatni, amit nagyon élveznek. Minden kutyusnak van nyakörve, póráza, ráadásul gyönyörű környezetben vagyunk, nagyon szép mellettünk a tó.

Kedvcsináló a látogatáshoz, avagy egy kis játék mindig jöhet

– Sok kutya van a menhelyen?

– Igen, ráadásul az évnek ebben a szakában a szokottnál is több kutyát hoznak vissza öregen, akiket sajnos már senki sem fog kivinni... Most például egy tizenegy éves, nyolc éve gazdisodott kutyánk jött vissza, akitől költözés miatt válnak meg. Egy másik kutyus is több év után lett újból menhelylakó, ő állítólag a csirkékkel nem viselkedett rendesen... Ez nagyon elszomorító, mert úgy hiszem, az örökbefogadás már magába foglalja az életre szóló felelősséget, de ezt sajnos sokan nem így gondolják.

„Lassan ott tartunk, hogy kiírhatjuk: szociális otthon ahova kihalásos alapon lehet bejutni.”

– Ez azt jelenti, hogy már nincs elég hely?

– Pontosan. Van egy határ, ami fölé nem mehetünk, 70 fő a maximum. Most 69 kutyával mondhatni telt házzal vagyunk, ezért átmeneti befogadók jelentkezését is várjuk, akik ideiglenesen el tudnák szállásolni az új kutyusokat – mert szinte minden nap van új bejelentés. A befogadók esetében fontos, hogy a jelentkező környékbeli legyen, így könnyen kapcsolatban tudunk maradni.

– Hogy működik a Tappancsnál az örökbefogadás?

– Most szigorítunk az eddigi rendszeren, éppen a már említett felelőtlen emberek miatt. Eddig elég volt kitölteni az örökbefogadási nyilatkozatot, és kifizetni az oltások és az ivartalanítás díját, ami kislányoknál 13.500 forint, kisfiúknál 11.500 forint. Ezentúl a szerződésben foglaltakon túl kötelező lesz legalább kétszer meglátogatni a kiválasztott kutyust. Azt gondolom, hogy ez komolyabb szándékot fejez ki, mert könnyű első látásra beleszeretni valamelyik kutyába, de nincs garancia, hogy ez a fellángolás hosszú életű lesz. Így talán elmaradnak a komolytalan érdeklődők.

A kutya nem játékszer!

Az örökbefogadási szerződésben az örökbefogadó vállalja, hogy nemcsak egy életen át hű marad a kutyához, de annak biztosítja az optimális életkörülményeket is. Ebbe az is beleértendő, hogy nem bántalmazza – még nevelő célzattal sem! Ugyanígy tilos a négylábút másnak tovább adni (ne adj' isten sintértelepre vagy másik menhelyre beadni), szaporítani, és a kutyus eltűnéséről is értesíteni kell a Tappancs alapítvány munkatársait. A nyilatkozat aláírásával azt is vállalja a leendő gazdi – vagy annak szülője, hiszen van, hogy kisgyerek kapja a kedvencet –, hogy a kutya környezetében élő gyerekeket is megtanítja a felelős állattartásra.

– Mennyire viseli meg ezeket a kutyusokat az, hogy visszakerülnek?

– Van, amelyikőjüket nagyon, de arra is volt példa, hogy a kutya a farkát csóválta örömében, hogy visszakerült. Ebből is látszott, hogy nem volt jó helyen. Ami nagy gond, hogy ezek az idősebb kutyák utána már nem kellenek senkinek.

Aki viszont mindezek elolvasása után még mindig úgy érzi, felelős, szerető gazdája szeretne lenni egy négylábúnak nemcsak egy időre, hanem egy életen át, akkor nézze meg galériánkat vagy látogasson el a Tappancshoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!