ítélet

2017.09.13. 13:16

Két év felfüggesztettel megússza, hogy majdnem megölt egy embert

Lényegében helybenhagyta az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék ítéletét (2 év börtönbüntetés 5 évre felfüggesztve) a Győri Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt bokszoló ügyében.

kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Az elsőfokú ítélet lényegi pontjain nem változtatott a Győri Ítélőtábla a szerdán megtartott másodfokú tárgyaláson, amely meghagyta a két éves börtönbüntetést öt évre felfüggesztve, viszont a vádlott nyilvános fesztiválok látogatásától való eltiltását mellőzte.

Dr. Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta: mivel a vádlott maga ment kifejezetten a verekedés helyszínére, ezért vele szemben jogos védelmi helyzet megállapítására nincs lehetőség. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést az ítélőtábla figyelmeztető jellegűnek, de egyúttal arányos büntetésnek tartja, így annak sem enyhítését, sem súlyosítását nem ítélte megalapozottnak. Nem volt ugyanakkor indoka a nyilvános fesztiválokon való részvételtől való eltiltásának – jelen bűncselekmény elkövetése sem kapcsolódott ilyen rendezvényhez –, ezért ezt a magatartási szabályt mellőzte az ítélőtábla.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában