Kakuk Tamás Keleti zónája sokak fiatalságáról, régi Tatabányájáról mesél

Reichert Gábor, az ELTE oktatója beszélgetett a szerzővel arról, mi is az a Keleti zóna, hogyan kerültek elő az emlékezet kútjából a katonaévek, a gyerekkor, az egykori filmhíradók, újsághírek, dalok. Tijana Stankovic hegedűművész tett hozzá a gondolatokhoz olyan pluszt, ami a zene nyelvén vitt minket előre és hátra az időutazásban.

A mozaikdarabok eleinte össze-vissza kavarogtak bennem, aztán amikor éjszaka és reggel elolvastam a regényt, összeálltak egésszé. A főhős – nevezzük T-nek – katonaélményei a hetvenes évekből olyanok, mint akkoriban több tízezer magyar fiatalemberé. Békaügetéssel büntettek, Fekve tölts! vezényszóra hasaltattak a sárba, be akartak szervezni besúgónak, és még sorolhatnám. Rövid mondatok. Koppannak néha, mint a jégeső, aztán lágyabbak, mint a tavaszi zápor. Változik a kép, mint a filmekben. És így van jól, hiszen T a katonaság alatt ide-oda utazgatott. Olvasmányai révén a 2. világháborús hadszínterekre, azután és azelőtt Amerikába, a Magyar Szocialista Párt újságját böngészve másfél évtizeddel később Csehszlovákiába, vagy egészen egyszerűen, de nagyszerűen haza, egy bányászvárosba, ahol szülők, barátok várták.

Regény? Novellafüzérnek is nevezhető a most kiadott kötet. Egymáshoz kapcsolódnak ugyan a fejezetek, de ahogyan a sakkban szétválnak a variációk, itt is ez történik. Megint a film jut az eszembe, ahol könnyedén változik a kép, a hely, az idő. Csak győzze összerakni a néző. Nem baj, ha másféle következtetésre jut, mint a rendező. Sőt. A Keleti Zóna teljes valójában és valószerűtlenségében megismerhetetlen, szerintem ebben nincs vita. Mindenkinek van egy elképzelése arról, milyen volt, milyen lehetett, és ez normális esetben hónapról hónapra változhat, bármilyen dokumentum módosíthatja. Mint ahogyan Kakuk Tamás regénye is, amelyet dokumentum értékű idézetekkel gazdagított.

Fehér Bagoly és Bölcs Bagoly

A Keleti zóna főhősét az ötvenes évek Tatabányáján Fehér Bagolynak hívják. Természetesen indián: mi más lenne? Kíváncsi indián méghozzá, aki törzsének harcosaival terepszemléket tart. A sápadtarcúak értelmetlen háborújának emlékeit is megtalálják kalandozásik közben. Bombatölcsérek, aknák. Nyilván a szülők ezekről meséltek annak idején a kíváncsi kis indiánnak, és a többi apa, anya szintén. Ez is része lehetett annak, hogy bő fél évszázad után Bölcs Bagoly úgy gondolta, megírja, hogy... – olvassa a Kedves Olvasó! Uff, ő beszélt, én beszéltem.

Felvetődik a kérdés, kiknek is ajánlható. A lista elején mindenképpen az ötödik X feletti férfiak vannak, és ez nem hímsovinizmus, egyszerű tény. Akik voltak már katonák, azok rengeteg csemegére lelnek. Az örökifjú, de idősödő hölgyeknek javaslom: olvassák! Lesz beszédtéma bőven, esetleg még különféle büntetések bevezetéséhez is kaphatnak ötleteket. Pardon, férfitársaim, ez rossz vicc volt... A huszonéves fiúknak a kötelezően ajánlott kategória, többet használna a katonaság, mint amennyit ártana. Lehet cáfolni ezt, de csak tapasztalati tényeket fogadok el.

Nem maradhat el a sakk és a matt. Kérem azokat, akik nem tudnak sakkozni, ne riadjanak meg attól, hogy a Keleti zóna fejezetcímei a legszebb szellemi sporthoz kötődnek. Miért is? A sorkatonáknál kiemelt szerepe volt annak, ki hogyan tölti a szabadidejét. Az „üres” megannyi veszéllyel járt. A „tartalmas” már elfogadható kategória. Ilyen a sakk. Abból is a védekezés. A sötét színnel játszók védekeznek. A regényben T és Sebastian és Ferenc is ezt teszi. Jól. Túlélik a katonaságot, a maguk módján kivédik a támadásokat, nem kapnak mattot. És amikor leszereltek, dúdolhatták az ötvenes évek egyik slágerének refrénjét: „És száll a dal majd: Ócseny, ó, ó, ócseny, / Ó, ó, harasó”. Nagyon jó, magyarán, ahogyan Scott Fitzgerald megfogalmazza: Ha nem létezik a tökéletes boldogság, talán teljes boldogtalanság sincs.