garázdaság

2019.08.01. 14:00

Tört-zúzott a lakásban a férfi, mert felmondták az albérletét

Rongálás miatt indítottak eljárást a fiatal férfi ellen a rendőrök. A tatai rendőrség befejezte a nyomozást, az ügy már az ügyészség előtt van.

Kemma.hu

Forrás: shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint a tatai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki összetörte barátnője albérletében a berendezési tárgyakat. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal küldte meg az eljárás ügyiratait a Tatai Járási Ügyészségnek.

egy férfi május 18-án délelőtt Tatán, a barátnője által bérelt lakásban szándékosan megrongálta a beltéri ajtókat és az ingatlan vagyontárgyait, mert a tulajdonos felmondta az albérletet. Dolga végeztével az épületben található irodához ment, hogy az ott tartózkodó tulajdonost is kérdőre vonja.

A helyiség ajtaját berúgta, a bent tartózkodó sértett már értesítette a rendőröket, akik az épület előtt elfogták a tettest. A 20 éves férfi ellen rongálás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A kocsi lakos a gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!